Sir 35,1–15. A legjobb áldozat a Törvény betartása
*1Aki megtartja a törvényt, gyakran áldoz;
2békeáldozat, ha valaki ügyel a parancsokra,
és távol tartja magát minden gonoszságtól.
*(3)
4Lisztlángot áldoz, aki szeretetet tanúsít,
és hálaáldozatot mutat be, aki alamizsnát osztogat.
5Az Úrnak tetsző adomány: otthagyni a gonoszságot,
és engesztelés a bűnökért: tartózkodni a jogsértéstől.
*6Ne jelenj meg az Úr színe előtt üres kézzel,
7mert Isten parancsa miatt kell történni mindezeknek.
8Az igaz áldozata juttat zsíros húst az oltárra,
és gyönyörűséges illat az a Magasságbeli színe előtt!
9Kedves az igaz áldozata,
meg nem feledkezik az Úr az ő emlékeztető áldozatáról.
10Jó lélekkel tiszteld Istent,
és ne vonj el semmit kezed adományából!
11Minden adományodnál vidám legyen arcod,
és örömmel ajánld fel tizedeidet!
12Úgy adj a Magasságbelinek, ahogy ő ad neked,
add jó lélekkel, amennyire kezedből telik,
13Mert az Úr megfizet, hétannyit ad neked helyette.
*14Ne jöjj silány áldozattal, mert az nem kell neki,
15és ne várj semmit igaztalan áldozattól,
mert az Úr igaz bíró,
A szentíró arra buzdít, hogy Isten dicséretét kössük össze a Törvény betartásával: „Aki megtartja a törvényt, sok áldozatot hoz, közösségi áldozatot, aki a parancsokhoz igazodik.” Sirák fiának könyve értékeli az Isten tiszteletét, olyannyira, hogy arra hív fel: „Ne jelenj meg üres kézzel az Úr előtt (…) Az igaz áldozata öröm az oltárnak, kellemes illata felszáll az Úr elé.” Arra buzdítja a hívő embert, hogy örömmel végezze a szertartásokat. A szentíró ugyanakkor kijelenti: „aki alamizsnát ad, az hálaáldozatot” mutat be, illetve: „elhagyni a jogtalanságot vétségért engesztelő áldozat”. Az istentiszteletre és a Törvény és a szeretet megtartására vonatkozó kettős felhívás a Szentírás minden könyvében megtalálható. Jézussal teljesedik majd be a Törvény, aki az Isten és a felebarát szeretetét állítja elénk mint minden törvény beteljesülését. Az Úr iránti igaz hódolat abban áll, ha betartjuk a parancsait, nem szennyezzük be a vallásosságot, segítségére sietünk a szegényeknek és a gyengéknek. Sirák fiának könyve felidézi Ozeás könyvének szavait (6,6), később pedig Máté is ezt írja: „Irgalmasságot akarok, nem pedig áldozatot.” (12,7) Ilyen az igazi vallásosság: a hívő ember, aki megtartja, amit az Isten szava kér tőle, „nem jelenik meg üres kézzel az Úr előtt”, mert azt viszi elébe, aminek betöltését az Úr kérte tőle. Jézus központi helyre teszi az irgalmasságot: az jelenti az Isten iránti hódolatot, ha jót teszünk a szükséget szenvedőkkel. Az áldozatot tehát azzal méri, mennyire nagylelkűen fordul az ember a szegények felé, védelmezi kezével azokat, akik az éhségtől és a mezítelenségtől szenvednek; milyen közel van azokhoz, akiknek segítségre, vigasztalásra van szükségük. Jézus számára az irgalmasság magának Istennek a létezési módja. Az Úr, azzal együtt, hogy nem személyválogató, és szeretetét mindenkinek ajándékozza, meghallgatja az elnyomottakat, „nem utasítja el az árva könyörgését, sem az özvegyet”. Ha a tanítvány az Úr jelenlétében akar élni, ugyanennek az irgalmasságnak a jegyében kell élnie.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
