Iz 58,9b–14. Az Isten által elfogadott böjt
Ha eltávolítod körödből az igát,
az ujjal mutogatást és a hamis beszédet,
10ha lelkedet adod az éhezőért,
és a meggyötört lelket jóllakatod,
akkor felragyog a sötétségben világosságod,
és homályod olyan lesz, mint a déli verőfény.
11Az Úr vezet majd téged szüntelen,
kopár vidéken is jóllakatja lelkedet,
és csontjaidat megerősíti;
olyan leszel, mint az öntözött kert,
és mint a vízforrás,
melynek nem apad el vize.
12Felépítik majd a tőled származók az ősi romokat,
a régi nemzedékek alapjait megerősíted;
a rések befalazójának neveznek majd téged,
aki helyreállítod az utakat, hogy lakjanak ott.
*13Ha visszatartod lábadat szombaton,
hogy ne járj kedvteléseid után szent napomon,
a szombatot gyönyörűségnek nevezed,
s az Úr szent napját dicsőségesnek,
és megdicsőíted azzal,
hogy nem jársz a magad útjain,
nem keresed kedvtelésedet,
és nem folytatsz szóbeszédet:
14akkor gyönyörködni fogsz az Úrban,
felviszlek a föld magaslataira,
és táplállak téged atyádnak, Jákobnak örökrészével.
Bizony, az Úr szája szólt.
Izajás könyve ebben a szakaszban tovább elmélkedik az Istennek kedves böjtről. Ismét kijelenti, hogy ennek az elnyomottak felszabadítását kell megvalósítania. Kerülni kell viszont „az ujjal mutogatást és a gonosz beszédet”, vagyis a rosszindulatú ítélkezést, mások megszólását, ezeket a napjainkban oly gyakori dolgokat. A szövegben újra előkerül az előző versekben is megfogalmazott kérés, hogy adjuk kenyerünket az éhezőnek, amely az olasz fordításban így jelenik meg: „Nyisd meg a szívedet az éhező előtt.” Nem csak arról van szó, hogy a kenyerünket osszuk meg az éhezővel, hanem arról, hogy saját magunkat, a saját szívünket osszuk meg vele. A böjt, amit Isten tőlünk megkíván, az életünk megosztása a szegényekkel. Ha ezt a személyes elköteleződést kívánó utat választjuk, akkor ennek következtében mély változáson megy keresztül az életünk. A következő versek világosan leírják a következményeket: az Úr vezeti azt az embert, aki úgy dönt, hogy a szegényeket szolgálja, erőt ad neki, s olyan lesz általa, „mint az öntözött kert, és mint a vízforrás, amelynek vize nem apad el soha”. A szegények iránti szeretet radikális módon megváltoztatja az életet, és viszonyítási alappá teszi mások számára, az élet forrásává a világ számára. „A rések betöltőjének neveznek majd, és a romba dőlt házak felépítőjének.” Aki a szegényeknek ajándékozza önmagát, az élhetővé, lakhatóvá teszi a romokban levő várost. A szöveg hozzátesz még egy meghívást a szombatra, az Úr napjára vonatkozóan. Mély egység van ugyanis az Úrra való emlékezés és a szegények szeretete között. Isten szavának hallgatása nélkül, a szeretetére való emlékezés nélkül az ember csak önmagával van elfoglalva, külsődleges, hitéleti gyakorlatokkal teli vallásosságot él meg, amelynek nincsen középpontja, nincsen szíve.
Előesti imádság
