Oz 6,1–6.
Igyekezzünk megismerni az Urat
1„Gyertek, térjünk vissza az Úrhoz,
ő tépett meg, ő is gyógyít meg minket;
ő vert meg, ő köti be sebeinket.
2Két nap múlva életet ad,
harmadnapra feltámaszt,
hogy színe előtt éljünk.
3Ismerjük meg,
törekedjünk megismerni az Urat:
biztosan eljön, mint a hajnal,
megjön, mint a zápor,
mint a tavaszi eső, amely öntözi a földet.”
4Mit tegyek veled, Efraim?
Mit tegyek veled, Júda?
Hűséged, mint a reggeli felhő,
és mint a harmat, hamar tovatűnik.
5Ezért ostoroztam őket a próféták által,
ezért ölettem meg őket ajkam szózatával,
ítéletem elérkezik, mint a világosság.
6Mert nem az áldozat kell nekem,
hanem a szeretet, nem az égőáldozat,
hanem az Isten ismerete.
A megtérés és az Úrhoz történő visszatérés útja nem belőlünk
születik, s nem is a személyes tökéletességre való törekvés eredménye. Már
abban a döntésben is, hogy visszatérünk hozzá, ott van a bizonyosság, hogy az
Úr az, aki megment, meggyógyít, megtart bennünket; ítélete megbocsátás és nem
kárhoztatás. Ez a bizonyosság elkíséri azt, aki megbánja bűneit. Úgy tűnik, a
próféta azt mutatja meg nekünk, hogy szükségünk van egy bejárandó út
kijelölésére. A megbocsátás és a gyógyulás nem automatikusan bekövetkező
esemény, megelőzi egy fejlődés, egy tudatos út, az önvizsgálaté, a döntéseké,
az elhagyott szokásoké. Azt is mondhatnánk, hogy épp ez az, amire meghívást
kaptunk a nagyböjt idején. A szöveg kétnapi várakozásról szól, s arról, hogy a
harmadik napon felkerekedünk, és új útra lépünk. Az Egyház lelki hagyományában
számos ilyen útmutatást találunk. A megtérés nem a pillanat műve, hanem egy
napokon át kibontakozó, bejárandó út. A próféta így fogalmaz: „Ismerjük meg,
törekedjünk megismerni az Urat: biztosan eljön, mint a hajnal, megjön, mint a
zápor, mint a tavaszi eső, amely öntözi a földet.” Ez azt jelenti, hogy nem
habozhatunk, nem vesztegethetjük az időnket, és nem halogathatjuk a döntést.
Most van itt az alkalmas idő. Sürgetően szükség van a szívünk változására,
mivel az evangéliumot hirdetni kell, mert a szegények várnak ránk, mert a
világnak szüksége van a remény szavaira. Ilyenkor nem az számít, hogy nem
vagyunk tökéletesek, hanem hogy érezzük a küldetést, a változás sürgető voltát
magunkban és a világban. Ebben az értelemben a személyes megtérésnek van egy
elkerülhetetlen közösségi, társadalmi dimenziója. Nem csupán azért tér meg az
ember, hogy bebiztosítsa a saját üdvösségét, azért térünk meg az Úrhoz, hogy
vele együtt járjuk a világ útjait, hirdessük az evangéliumot, és gyógyítsunk
minden betegséget és gyengeséget.
Előesti imádság
