A Santa Maria in Trastevere-bazilikában ma a betegekért imádkoznak.
Sir 17,24–29. Térj a Fölségeshez, hagyd a törvénysértést
24Ismerd meg Isten törvényét és parancsait,
állj szilárdan hivatásodban: a fölséges Isten imádásában!
25Ki dicséri a legfölségesebbet az alvilágban,
az élők, és hálát adók helyett?
*26Ne légy megrögzött az istentelenek tévedésében!
Halálod előtt mondj dicséretet,
mert a halott számára a dicséret semmivé foszlik.
27Még életedben zengj dicséretet, amíg élsz és virulsz,
dicsőítsd Istent, és dicsekedj az ő irgalmasságával!
28Mily nagy az Úrnak irgalmassága,
és irgalma azokhoz, akik hozzá térnek!
29Mert nem lehet meg minden az emberekben,
hisz az ember fia nem halhatatlan.
Az egész Szentírást átjárja a kérdés: ki az ember, mi a küldetése a földön? Mai világunkban úgy tekintünk az emberre mint autonóm lényre, aki képes döntéseket hozni és cselekedni, választani és tervezni. És ez igaz is: Isten úgy teremtette az embert, hogy szabadságot adott neki. Ez azonban nem abszolút érvényű, vagyis minden köteléktől vagy kapcsolódástól mentes szabadság. Az ember azt hiszi, hogy korlátlanul és ellenállás nélkül élhet vele, azért, hogy önmagát, önértékelését mindenféle korlát fölé helyezze. Ez a felfogás kialakított egyfajta új kultuszt, amelyet nevezhetünk önimádatnak is: énünk felmagasztalása jellemzi, s ennek oltárán a legdrágább érzelmeket is feláldozzuk. Ám Isten terve az emberről – mindnyájunkról – nem önmagunk erejének igazolásán alapul, hanem annak a „mi”-nek a tudatosításán keresztül, amelyet fel kell építenünk, hogy valóban az Ő családjának tagjai legyünk. Ha ismerjük és beismerjük bűneinket, az nem azt jelenti, hogy kudarcot vallott saját emberségünk, hanem hogy pontosan tudjuk, hol tartunk, és milyen lehetőségek nyílnak meg előttünk. Sirák fiának könyve úgy tekint az emberre, mint aki kész elfogadni Isten ajánlatát, az irgalmat és a könyörületet, és ezzel újra elindul a felé vezető úton. Aki határozottan az Úr felé fordul, s az Úrral jár, az nem üzletel a gonosszal, és nem enged a gonoszságnak. Isten társaságát választani azt jelenti, hogy hátat fordítunk minden igazságtalanságnak. Aki úgy dönt, Istent és az ő szavát választja, az nem követi a gonosz útját és nem esik a bűn csapdájába. Aki azonban mások fölé akar kerekedni, annak keserűen be kell ismernie, hogy csak „por és hamu”. Az ember valódi hivatása, hogy dicsérje Istent, aki az ég seregeinek Ura és Atya, aki közel áll minden emberhez, a gyermekeihez. Sirák fiának könyve megjegyzi: „…csak aki él s egészséges, az dicsérheti Istent.”
Imádság a betegekért
