Ter 15,5–12.17–18;
Zsolt 27 (26); Fil 3,17–4,1; Lk 9,28b–36
A színeváltozás története, amely Jézus
Jeruzsálembe vezető útjának középpontjában áll, közvetlenül a szenvedés első
bejelentése után történik, amelyet a tanítványok nem értettek meg.
Elképzelhetjük azt a magányt, amit Jézus ekkor érzett, és hogy mennyire
szükségét érezte annak, hogy az Atya támogassa őt a rábízott küldetés
teljesítésében. Lukács feljegyzi, hogy „E beszéde után mintegy nyolc napra
történt”, hogy Jézus felment a hegyre „imádkozni”, és magával vitte a hozzá
legközelebb álló három tanítványt. És íme, „míg imádkozott, külseje teljesen
átváltozott, ruhája fehér lett és ragyogó” (Lk 9,29). Ez egy olyan lelki
történés, amelyben Jézus imádkozva vesz részt. Az arca fénylővé válik, de nem
azért, mert kívülről megvilágítják, hanem mert ő maga a fényforrás. A ruhája is
ragyogott. A görög ige szó szerint azt jelenti, hogy ’villámokat szórni’.
Ritkán használták. De ebben a mostani tragikus időszakban, amikor oly sok nyílt
háború dúl, a színeváltozás villámai kontrasztot alkotnak a bombák által
okozott villámokkal, emlékeztetve bennünket azokra a fény-felvillanásokra,
amelyek a béke, a szeretet, a testvériség gesztusaiból áradnak. Igen, a
színeváltozás a háború ellenében történik. Jézus valójában ezen a ponton
beszélt „az ő eltávozásáról, amelyet Jeruzsálemben készült beteljesíteni” (a
Káldi-Neovulgáta szerinti megfogalmazás – a ford.), miközben a
Szentírást értelmezte – Mózes és Illés társaságában –, hogy megértse az Atya
akaratát, és végigvigye azt.
Jézus színeváltozása arra emlékeztet minket,
hogy az imádság átváltoztat bennünket, megváltoztatja a szívünket és az egész
történelmet, amelybe merülve létezünk. Ez az evangéliumi oldal épp a mi
korunkban ragyog fel a legerőteljesebben, amikor az emberek fegyverekre bízzák
a valóság megváltoztatásának feladatát. Szenvedélyesebben foglalkozunk a
háborúval, mint a békével és a békét visszahozni képes utak keresésével.
Engedjük hát, hogy szívünk és ruhánk átváltozzon, hogy mi magunk is
hozzájáruljunk testvéreink életének átváltoztatásához. Ne hagyjuk, hogy
elnyomjon minket az álom. Fel kell ébrednünk a szomorúság és a beletörődés
gondolataiból, amelyek miatt azt gondoljuk, hogy „semmit sem lehet tenni”, vagy
ami még rosszabb, hogy „a megoldás a fegyverekben van”. Az imádság átformálja a
szíveket, és megszabadítja őket az erőszakos gondolatoktól. Tudjuk, hogy ez egy
gyenge erő, mégis megvan a hatalma arra, hogy bevilágítsa a gyűlölet sötétségét
és a fegyverek vak erejét. Őrizzük a fényt, és legyünk kitartóak az imában! Az
imádság ugyanis megnyitja a szemeket és megerősíti a szíveket. Mi is, mint
Péter, hálásan és csodálkozva mondjuk majd: „Mester, jó nekünk itt lenni!
Csinálunk három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Pétert
magával ragadta ez a Jézussal megélt lelki élmény. Minden imádság a
színeváltozás, az átlényegülés élménye is, amely Jézushoz hasonlóvá tesz
bennünket.
A szent liturgia a mi Tábor hegyünk. Itt, ha
Isten Fiára figyelünk, mi is átváltozhatunk: életünk és szívünk egyre inkább
hozzá hasonlóvá válik, érzései behatolnak szívünkbe, átéljük együttérzését,
osztozunk a világ megváltoztatására irányuló reményében.
Imádság
az Úr napján
