Iz 35,1–6a.8a.10; Zsolt 146 (145); Jak 5,7–10; Mt 11,2–11
2Amikor János a börtönben Krisztus tetteiről hallott, elküldte hozzá tanítványait,3és megkérdezte tőle: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?”4Jézus ezt válaszolta nekik: „Menjetek, vigyétek hírül Jánosnak, amit hallotok és láttok:5A vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak föltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot. (Iz 26,19; 29,18; 35,5-6; 61,1)6Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.”
János elküldi tanítványait Jézushoz, hogy megkérdezzék tőle: „Te vagy az eljövendő, vagy mást várjunk?” Ez az adventi idő nagy kérdése. Ugyanakkor ez a vallásos ember, a világ sorsát szívén viselő ember mindennapos kérdése is. Mi is azt kérdezzük ezen a vasárnapon: mikor és hogyan válik valóra Izajás jövendölése, ami örvendezésre hív? Az Úr igéjét faggatjuk erről, ahogy János tanítványai Jézust kérdezték. És ő azt válaszolta: „Menjetek, s adjátok tudtul Jánosnak, amit hallotok és láttok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot.” Jézus Izajás próféta szavait idézve üzeni Jánosnak, hogy a jövendölés beteljesült. Már nem álom, hanem valóság, igehirdetésében és irgalmas gesztusaiban már jelen van Isten országa, mely közöttünk valósul meg. Jézus azután hozzáteszi: „Boldog, aki nem botránkozik rajtam.” Jézusban teljesül be Isten terve. A keresztény nemzedékeknek pedig, s köztük a mienknek is, feladata láthatóvá tenni azokat a jeleket, amelyeket maga Jézus mutatott meg mint a megújult világ kezdetét. Súlyos felelősség ez, amelyet minden tanítvány a vállán hordoz. Ha valaki megkérdez minket, mi is mondhatjuk: „Menjetek, s adjátok tudtul, amit hallotok és láttok”. És bizony, az Ország eljövetelének ma is vannak jelei. Vannak, akik elkezdték hirdetni az evangéliumot a szegényeknek, vannak, akik véghezviszik Isten szeretetének, igazságosságának, irgalmának csodáit, vannak, akik önmagukról megfeledkezve a leggyengébbek, a legszegényebbek szolgálatába állnak. És vannak vakok, akik szerető barátokat látnak maguk körül, vannak, akik meg tudják vigasztalni a keservesen sírókat, gyengédek és készségesek tudnak lenni a betegekkel és az elhagyatottakkal. Boldog, aki befogadja ezeket a jeleket, és engedi, hogy megérintsék a szívét. Jézus megtanít arra, hogy vele járjunk, vele munkálkodjunk, vele szeressünk, vele együtt essen meg a szívünk a fáradt és kimerült tömegeken, akikkel ma is találkozunk a városainkban. Arra tanít, hogy ne csüggedjünk el a várakozásban, ne zárja be szívünket világunk kicsinyessége vagy a gőg és a beletörődés. „Jöjj el, Urunk, Jézus!” – így imádkoztak a régi keresztények. Ez a mi imádságunk is, ez szabadít meg a világ pusztaságának szomorú bűvöletéből.
Imádság az Úr napján
