Szof 3,1–2.9–13. Az üdvösség minden
szegénynek szól
1Jaj a lázadó és tisztátalan városnak,
a hatalmaskodónak!2Nem hallgatott a szóra,nem fogadta el a figyelmeztetést.Nem bízott az Úrban,Istenéhez nem közeledett!
9Igen, akkor majdtiszta ajkat adok a népeknek,hogy mindannyiansegítségül hívhassák az Úr nevét,és egy szívvel szolgáljanak neki.10Etiópia folyóin túlról is hoznak majdnekem áldozatot az én híveim✴11Azon a napon
nem kell majd szégyenkezneda tetteid miatt,amelyeket ellenem elkövettél.Mert akkor majd eltávolítom körödből,akik gőgösek s hivalkodnak.Nem fogsz többé kérkedniszent hegyemen.12Nem hagyok meg belőled,csak egy szerény kis népet,amely az Úr nevében reménykedik:13Izrael maradékát.Nem művelnek többé gonoszságot,nem beszélnek hazugságot,nem lelsz majd csalfa nyelvet a szájukban.Legelnek, letanyáznak,és senki sem zavarja meg őket.
„Jaj a lázadó és tisztátalan városnak, a
hatalmaskodónak!” Azt hihetnénk, a próféta Ninivére utal, a nagy, ellenséges
városra, amelyről az előző fejezetben is beszélt. Valójában azonban
Jeruzsálemről van szó, amely lázadó és hatalmaskodó várossá lett, mert
felhagyott azzal, hogy az Úr szavát hallgassa, és nem fogadta el az Istentől
érkező fegyelmezést. Aki nem hallgat Istenre és nem bízik benne, annak az
életén eluralkodik az erőszakosság. A főemberek, a bírák, a próféták és a papok
képviselik azokat, akik a várost kormányozzák. Jeruzsálemben mindenki
mulasztást követett el. A politikusok és a bírák feladatuk teljesítése közben
hallatlan erőszakkal élnek: a próféta ordító oroszlánoknak és esti farkasoknak
nevezi őket. Jeruzsálem számára, mint minden város számára, Isten igazsága
olyan, mint a reggeli fény, amely világosságot hoz az éjszakába, nappal pedig
vezérli az emberek gondolatait és cselekedeteit. Csak az Úr hangjának
hallgatásával lehet olyan emberséges várost építeni, amely mentes az erőszaktól
és a visszaélésektől, odafigyel a szegények szükségleteire és minden tekintetben
képes igazságot szolgáltatni. A prófétai szó egyrészt segít meglátni az
igazságtalanságot és az erőszakot (3,6–8),
másrészt pedig reményt ad. Isten maga szól, hogy a világ jobbá váljon és az
emberek megtérjenek: „Igen, akkor majd tiszta ajkat adok a népeknek” – mondja
az Úr. Igen, Isten új, „tiszta” nyelvet ad, amely mentes az erőszaktól, és
képes Isten Igéjének szókincsét használni; az egyetlen olyan nyelvet, amely
egységet teremt és megvalósítja az igazságosságot. A próféta látja a népek közeledését
az imádságban: „hogy mindannyian segítségül hívhassák az Úr nevét, és egy
szívvel szolgáljanak neki”. Az imádság az egység rendkívüli erejét rejti
magában: különböző emberek összegyűlnek, mind ugyanazt a nyelvet beszélik,
ugyanúgy énekelnek, ugyanazokat a szavakat hallgatják, ugyanazokat a
gesztusokat végzik. Az alázatosak és szegények népe ez, vagyis amely az Úrban
bízik, és részese lesz ennek a csodálatos és egyedülálló valóságnak, amelyet
Isten Egyházában tapasztalunk meg, amely az emberi család egységének jele. Ez a
nép alázatos, mert Isten Igéjét hallgatja, és a szegényekkel együtt Isten
szeretett népét alkotja.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
