Iz 7,10–14. Az Immánuel jele
Izrael királyságát az asszírok ereje fenyegeti,
fennáll a veszély, hogy ez a jóval erősebb és terjeszkedésre berendezkedett nép
leigázza. Acház király aggodalmában Izajáshoz fordul vigasztalásért. A próféta
próbálja megnyugtatni a királyt, arra biztatva, hogy Istenbe vesse bizalmát, és
kérjen tőle jelet, ami majd megerősíti a szavait. De a gőgös király, aki most
ellensége hatalmától retteg, nem bízik a próféta szavában. Kétes vallásosságot
színlelve azt feleli neki, nem akarja „kísérteni az Urat”. Izajás a király
bizalmatlanságától haragra gerjedve azt feleli, hogy az Úr maga ad majd neki
jelet: „Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el.” A próféta
szava nem várt jövőt tár fel Acház előtt, amely egyébként nem az ő napjaiban
fog beteljesedni, de megvalósul Izrael népének és a föld minden népének
üdvösségére.A keresztény hit ezt a szakaszt Jézus születésére vonatkoztatta,
amint azt Máté evangéliumában olvassuk: „Ezek azért történtek, hogy
beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott: Íme, a szűz fogan és fiat
szül, Emmánuel lesz a neve.” (Mt 1,22–23) A Szentírásnak ez a lapja azt a nagy
tervet tárja elénk, amit Isten a föld minden népe számára készített: az
egyetemes üdvösség tervét. A mennyei Atya Jézusra és tanítványaira bízza a nagy
feladatot, hogy a szeretet evangéliumát elvigyék a föld végső határáig.
Karácsonytól kezdve, először a pásztorok, majd a mágusok révén megkezdődik
Jézus tanítványainak története, amelynek célja, hogy az egész világnak
megmutassa „Isten jelét”, „Emmanuel”-t, aki minden népet megment.
Előesti imádság
