December 31., szerda

 

Hálaadás az Úrnak az elmúlt évért

 

1Jn 2,18–21. Elérkezett az utolsó óra, a döntés ideje

8Gyermekeim, itt az utolsó óra, és mint hallottátok, hogy eljön az antikrisztus, most sok antikrisztus támadt. Ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra.19Közülünk mentek ki, de nem voltak közülünk valók. Mert ha közénk tartoztak volna, megmaradtak volna velünk. Rajtuk kellett nyilvánvalóvá válnia annak, hogy nem mindenki közülünk való.20Titeket azonban fölkent a Szent, és ezt mindannyian tudjátok.21Nem azért írtam nektek, mintha nem ismernétek az igazságot, hisz ismeritek és (tudjátok), hogy az igazságból semmiféle hazugság nem származik. 

A naptári év végéhez érkeztünk. János első levele azzal a kijelentéssel kezdődik, hogy „itt az utolsó óra”. Feleleveníthetjük az Egyház régi hagyományát, amely arra buzdít, hogy énekeljük a Te Deumot, a régi hálaadó éneket mindazokért a napokért, amelyeket az Úr adott nekünk. Jól tudjuk, hogy konvencionális dátumról van szó. Mégis jó arra emlékeznünk, hogy az idő nem egy jelentőség nélküli dimenzió az emberi létezés számára, és a napok nem tartanak örökké. A napok és az évek elmúlnak, és nekünk nem szabad ezeket elpazarolni, eltékozolni, hanem Isten jelenlétében kell őket megélni, Ő ugyanis küldetést adott nekünk, amit életünk napjaiban kell teljesítenünk. A történelem ugyanis nem egy üres burok, hanem üdvösségünk helyszíne, a hely, ahol kemény harc folyik a jó, a rossz, a szeretet szabadsága és a bűn szolgasága között. János apostol hangsúlyozza ezt a harcot, emlékeztetve a hamis próféták jelenlétére. Jézus az evangéliumokban többször is figyelmezteti tanítványait a „végidők”, az utolsó órák kapcsán. Márknál olvashatjuk: „Álkrisztusok és álpróféták lépnek fel, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is félrevezessék.” (Mk 13,22) Amikor János azt mondja, hogy „itt az utolsó óra”, nem arra gondol, hogy elérkezett a történelem vége, hanem inkább arra, hogy elérkezett a döntés ideje, amikor véglegesen döntenünk kell Jézus és az evangélium mellett. Ez pedig minden keresztény nemzedékre érvényes. János szomorúsággal említi, hogy a hamis próféták (az antikrisztusok) „közülünk mentek ki, de nem voltak közülünk valók”. Őket „nem kente föl a Szent”, nincs meg bennük Jézus Lelke, amely kiáradt a tanítványok szívébe. Ezért nem elegendő fizikailag a hívők közösségébe tartozni, lélekben is meg kell élni ezt a közösséget, belsőleg is részt kell venni életében. Ez valósul meg, amikor a birtokunkban van a „tudomány”, vagyis az evangélium bölcsessége. Az apostol arra buzdít, hogy maradjunk szilárdak az evangéliumban, és így közösségben maradunk az Atyával. Miközben véget ér ez az év, egy új kezdődik. Az Egyház arra hív bennünket, hogy köszönjük meg az Úrnak az eddig eltelt időt, és az új évben hagyjuk, hogy az ő szava vezessen bennünket: ez legyen lépéseink fénye.

Karácsonyi imádság