Február 4., szerda

 

2Sám 24,2.9–17. Dávid és a nép számbavételének bűne

²A király ezért megparancsolta Joábnak és a sereg vezéreinek: „Járjátok sorra Izrael törzseit Dántól egészen Beersebáig, és vegyétek számba a népet, hogy megtudjam mennyi a nép!”  

 ⁹Joáb jelentette a királynak a számbavétel eredményét: Izrael fiai 800 000 kardforgató férfit tettek ki, Júda meg 500 000 férfit.

A pestis és Isten megbocsátása.

¹⁰Miután számba vétette a népet, Dávidnak megdobbant a szíve. Így szólt hát az Úrhoz: „Nagy bűnt követtem el. De bocsásd meg, Uram, szolgádnak ezt a bűnt, mert ostobaságot csináltam.” ¹¹Amikor Dávid reggel fölkelt, az Úr ezt a szózatot intézte Dávid látóemberéhez, Gád prófétához: ¹²„Menj és add tudtára Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Hármat mondok, aztán amit választasz, azt teszem veled!” ¹³Gád elment Dávidhoz, és tudtára adta. Így szólt: „Jöjjön-e három évig tartó éhínség büntetésül az országra? Vagy azt akarod, hogy három hónapon át menekülj ellenséged elől, ő meg üldözzön? Vagy legyen három napig pestis országodban? Gondolkozz rajta, s mondd meg, milyen választ vigyek annak, aki küldött!” ¹⁴Erre Dávid azt felelte Gádnak: „Nagy szorultságban vagyok… Inkább kerüljünk az Úr kezébe, hiszen nagy az irgalma. De emberek kezétől nem szeretnék elveszni.” ¹⁵Így hát Dávid a pestist választotta. Épp a búza aratásának volt az ideje. Akkor az Úr pestist küldött Izraelre, reggeltől a megszabott időre. A csapás lesújtott a népre, és hetvenezren meghaltak a népből Dántól egészen Beersebáig. ¹⁶Amikor azonban az angyal Jeruzsálem felé is kinyújtotta kezét, hogy elpusztítsa, az Úr megbánta ezt a csapást, és megparancsolta az angyalnak, aki lesújtott a népre: „Most aztán elég! Húzd vissza a kezed!” Az Úr angyala éppen a jebuzita Arauna szérűjénél volt. ¹⁷Amikor Dávid látta az angyalt, aki lesújtott a népre, így könyörgött az Úrhoz: „Én vétkeztem, én követtem el gonoszságot! Ezek, a nyáj, mit vétettek? Ezért hát forduljon kezed ellenem és házam ellen!”

 

Dávid meg akar győződni országa politikai és társadalmi szilárdságáról. A kézzelfogható hatalmi stabilitás keresésében azonban megmutatkozik Dávidnak az Úr iránt tanúsított bizalmatlansága. A szöveg a következő megjegyzéssel kezdődik: „Újra fellángolt az Úr haragja Izrael ellen, úgyhogy ismét felingerelte ellenük Dávidot”. A szerző nem mondja meg, miért haragudott meg az Úr, hangsúlyozza azonban, hogy ő maga ingerli fel Dávidot a nép ellen, hogy vegye számba őket. A „felingerelte ellenük Dávidot” kifejezést az ősi sémita felfogás ismeretében érthetjük meg, amely szerint minden közvetlenül Istentől ered, a kísértés is. Ennek legszembetűnőbb példáját Jób könyvében olvashatjuk, amikor megjelenik a sátán, és kéri Isten engedélyét, hogy megkísérthesse Jóbot, Isten pedig megengedi neki (Jób 1,6–12; 2,1–6). A kísértés ekként való ábrázolása nem csupán elveti azt a gondolatot, hogy Istentől eredne a rossz, hanem a kísértés engedélyezésével Isten azt is tudatja, hogy segítségével – ami soha nem marad el – az ember le is tudja győzni a kísértőt. Dávid elrendeli tehát a népszámlálást. Döntése, hogy pontosan számba veszi katonáit, adófizetőit és alattvalóit, arra utal, hogy Dávid jobban bízik saját erejében és a rendelkezésére álló eszközökben, mint az isteni erőben és gondviselésben. Ezért alighogy befejeződik a számbavétel, „Dávidnak megdobbant a szíve. Így szólt hát az Úrhoz: »Nagy bűnt követtem el. De bocsásd meg, Uram, szolgádnak ezt a bűnt, mert ostobaságot csináltam.«” Dávid ismét tanúbizonyságát adja hite szegényességének, minden látszólagos bölcsessége ellenére. Persze Isten azt kéri, hogy tegyünk meg mindent népe védelmében, de csakis az „istenfélelemben” gyökerező bölcsességgel, vagyis úgy, hogy teljesen megbízunk benne. Csak az ilyen fajta bölcsesség igazán nagy és erős. Végül Dávid is megérti, hogy az Úr által rábízott nép ereje nem a számokban, hanem az Istenbe vetett hitben rejlik.

Imádság a szentekkel