Esz 4,17 Mardokeus és Eszter imája
Mardokeus imája.
Eszter imája.
17Mardokeus elment és aszerint járt el, amint Eszter meghagyta neki. Mardokeus – felidézve az Úrnak minden tettét – így könyörgött az Úrhoz: „Uram, Uram, mindenható Király! A te hatalmadban van a mindenség, és senki sem tud neked ellenállni, ha meg akarod Izraelt menteni.Te alkottad az eget és a földet, s az összes csodálatos dolgot, amely az égbolt alatt található.
Te vagy a mindenség Ura, és nincs senki, aki ellenállhatna neked, Uram.
Te mindenről tudsz, tudod azt is, Uram, hogy nem gőgből, kevélységből vagy dicsőségvágyból tettem, hogy nem borultam le a fennhéjázó Ámán előtt.
Izrael szabadulásáért szívesen megcsókoltam volna még a lába nyomát is.
Azért tettem, hogy ne helyezzem ember dicsőségét Isten dicsősége fölé. Nem borulok le, Uram, senki más előtt, csak teelőtted, s ezt nem kevélységből teszem.
Most pedig, Uram, Istenem, Királyom, Ábrahám Istene, könyörülj népeden! Ránk vetették ugyanis szemüket, hogy elveszítsenek bennünket.
Azon vannak, hogy örökségedet, amely kezdettől fogva a tiéd, elpusztítsák.
Ne fordulj el tulajdonodtól, amelyet kiszabadítottál Egyiptom földjéről!
Hallgasd meg imámat, légy irgalmas örökségedhez, fordítsd gyászunkat örömre, hogy életben maradhassunk és dicsőítsük a nevedet, Uram! Ne engedd, hogy elnémuljon azoknak ajka, akik téged dicsőítenek!” Egész Izrael könyörgött minden erejéből, mert a halál már a szemük előtt lebegett. Eszter királyné is az Úrnál keresett menedéket a ránehezedő halálveszedelemben. Levetette díszes öltözékét, s a szorongás és gyász ruháját öltötte magára. Illatos kenetek helyett hamut és szemetet tett a fejére. Keményen megsanyargatta testét, s minden részét, amelyet azelőtt szívesörömest ékesített, most befödte hajával. Az Úrhoz, Izrael Istenéhez könyörgött, ezekkel a szavakkal:
„Uram, Királyunk, te Egyetlen! Siess segítségemre, mert magam vagyok, és rajtad kívül nincs segítségem, s életemet kockáztatom. Tudom már a bölcsőtől, családom ölétől, hogy te, Uram, kiválasztottad Izraelt minden nép közül és atyáinkat is őseik közül, hogy örökrészed legyenek örök időkre, és amit ígértél, azt mind megadtad.
De vétkeztünk ellened, azért ellenségeink kezébe adtál minket, mert az ő isteneiket imádtuk. Igazságos vagy, Uram!
Nem elég nekik keserű szolgaságunk – kezüket bálványaik kezébe tették, hogy eltörlik szád parancsait, megsemmisítik örökségedet, bezárják azok ajkát, akik téged dicsőítenek, kioltják házad és oltárod fényét, és megnyitják a pogányok száját, hogy magasztalják az üres bálványokat, és ujjongjanak egy testi király színe előtt, örökké. Ne engedd át, Uram, jogarodat azoknak, akik nincsenek. Ne nevessenek romlásunkon! Fordítsd vissza tervüket ellenük, s aki ellenünk fordult, azt példásan büntesd meg! Emlékezzél, Uram és nyilvánítsd ki magadat szorongatásunk idején! Adj bátorságot, te isteneknek királya és minden hatalomnak Ura. Adj ajkamra ékes szavakat, amikor az oroszlán színe előtt leszek. Szívében kelts gyűlöletet ellenségünk ellen, hogy elpusztuljon azokkal egyetemben, akik egyetértenek vele. Minket meg szabadíts meg karoddal, és siess segítségemre, mert magam vagyok, és rajtad kívül nincs senkim, Uram. Te mindenről tudsz, tudod azt is, hogy gyűlöltem a gonoszok dicsőségét, s borzadok a körülmetéletleneknek és minden idegennek ágyától. Ismered szorultságomat, hogy dicsőségem jelvényét, amelyet homlokomon hordok azokon a napokon, amikor meg kell jelennem, mennyire szégyellem. Utálom, mint a havi tisztuláskor beszennyezett ruhát, s nem is viselem nyugalmam napjaiban.
Szolgálód nem evett Ámán asztalánál, nem tartotta sokra a király lakomáit, s nem ivott az italáldozatok borából.
Szolgálód nem találta örömét másban, attól a naptól kezdve, hogy idehozták, mind a mai napig, csak tebenned, Uram.
Ábrahám Istene! Ó Istenem, te erősebb vagy mindenkinél, hallgasd meg a kétségbeesettek szavát, szabadíts ki minket a gonoszok kezéből! Szabadíts meg a félelemtől!”
Mardokeus imája a hit megvallása és a gonosznak való ellenállás kifejezése. Eszter imája gazdagabb és személyesebb. Az ellenséggel szembesülve a hívők nemcsak azt kérik, hogy megszabadítsák őket tőle, hanem tudatában vannak saját bűneiknek is: „vétkeztünk ellened”. Az ellenség jelenlétét Izrael népe egyben feddésként és szilárdabb hitre való felhívásként is értelmezi, olyan hitre, amelyet a jólét hajszolása miatt elhanyagoltak. Eszter „az Úrnál keresett menedéket a ránehezedő halálveszedelemben”. Ebből fakadt imádsága: reggeltől estig a földre borult szolgálóival együtt. Az ősök könyveiből hallott szövetség történetére emlékezve Isten védelmét kérte magára és az egész népre, hol egyes, hol többes számot használva. Elkülöníti magát a néptől, amikor saját feladatának tekinti, hogy megjelenjen a király előtt. Olyan küldetés ez, amelyben magányt, gyengeséget és szorongást érez; ugyanakkor azonosul a néppel, annak szószólójává válik, amikor az Úrhoz fohászkodik, hogy szabadítsa meg őket ellenségeiktől Isten dicsőségéért és örökségének védelméért. Királynéként, aki nem jószántából került ebbe a szerepbe, úgy jelenik meg az Úr előtt, hogy nem kér rangjának előnyeiből, mintha ez alkalmasabbá tenné őt küldetésére, melyben így csak az Úrra támaszkodhat: „Uram, Királyunk, te Egyetlen! Siess segítségemre, mert magam vagyok és rajtad kívül nincs segítségem…” Eszter úgy áll előttünk, mint a hívő ember, aki érzi a felelősséget, hogy nem csupán önmagát, hanem egész népét meg kell mentenie.
Imádság az Egyházért
