Damiáni Szent Péter (†1072) emléknapja.
Szerzetesi hivatásához hűen szerette az Egyház egészét, életét az Egyház
reformjára áldozta. Emlékezzünk meg a világ minden táján élő szerzetesekről!
Iz
58,9b–14. Az Isten által elfogadott böjt
Ha eltávolítod körödből az igát,
az ujjal mutogatást és a hamis beszédet,
10 ha lelkedet adod az éhezőért,
és a meggyötört lelket jóllakatod,
akkor felragyog a sötétségben világosságod,
és homályod olyan lesz, mint a déli verőfény.
11 Az Úr vezet majd téged szüntelen,
kopár vidéken is jóllakatja lelkedet,
és csontjaidat megerősíti;
olyan leszel, mint az öntözött kert,
és mint a vízforrás,
melynek nem apad el vize.
12 Felépítik majd a tőled származók az ősi romokat,
a régi nemzedékek alapjait megerősíted;
a rések befalazójának neveznek majd téged,
aki helyreállítod az utakat, hogy lakjanak ott.
13 Ha visszatartod lábadat szombaton,
hogy ne járj kedvteléseid után szent napomon,
a szombatot gyönyörűségnek nevezed,
s az Úr szent napját dicsőségesnek,
és megdicsőíted azzal,
hogy nem jársz a magad útjain,
nem keresed kedvtelésedet,
és nem folytatsz szóbeszédet:
14 akkor gyönyörködni fogsz az Úrban,
felviszlek a föld magaslataira,
és táplállak téged atyádnak, Jákobnak örökrészével.
Bizony, az Úr szája szólt.
Izajás könyve ebben a szakaszban tovább
elmélkedik az Istennek kedves böjtről. Ismét kijelenti, hogy ennek az
elnyomottak felszabadítását kell megvalósítania. Kerülni kell viszont „az ujjal
mutogatást és a gonosz beszédet”, vagyis a rosszindulatú ítélkezést, mások
megszólását, amelyek még napjainkban is oly gyakran fordulnak elő. A szöveg az
előző versekben megfogalmazott egyik felszólítást („Törd meg az éhezőnek
kenyeredet” – 58,7) fogalmazza újra: „ha lelkedet adod az éhezőért, és a
meggyötört lelket jóllakatod” (58,10 – Káldi-Neovulgáta fordítás). Tehát
nemcsak arról van szó, hogy adjunk enni az éhezőknek, hanem arról is, hogy
saját magunkat, a saját lelkünket osszuk meg másokkal, különösen a
legelesettebbekkel. A böjt, amit Isten tőlünk megkíván, így az életünk
megosztása lesz a szegényekkel, vagyis az „én”-ről való lemondás, hogy jobban
kötődjünk a „mi”-hez. Ez a személyes elköteleződést igénylő döntés mélyreható
változást hoz az életünkben, amely a mindenkivel megélt testvériség felé
irányul. A következő versek világosan leírják a következményeket: az Úr vezeti
azt az embert, aki úgy dönt, hogy a szegényeket szolgálja, erőt ad neki, s
olyan lesz általa, „mint az öntözött kert, és mint a vízforrás, amelynek vize
nem apad el soha”. A szegények iránti szeretet gyökeresen megváltoztatja az
életet, és viszonyítási alappá teszi mások számára, az élet forrásává a világ
számára. „A rések betöltőjének neveznek majd, és a romba dőlt házak
felépítőjének.” Aki a szegényeknek ajándékozza önmagát, az élhetővé, lakhatóvá
teszi a romokban heverő várost. A szöveg még egy utolsó felhívást is megfogalmaz
a szombatra, az Úr napjára vonatkozóan. Mély egység van ugyanis az Úrról való
megemlékezés és a szegények szeretete között. A nagyböjt idején az Úr arra hív
minket, hogy éljünk vele, emlékezzünk szeretetére, hogy böjtöljünk önmagunkból,
és ajándékozzuk magunkat másoknak, kezdve a szegényekkel.
Előesti
imádság
