Szent Cirill (†869) és Metód (†885) szláv egyházatyák és Európa védőszentjei emléknapja
1Kir 12,26–32; 13,33–34. Jerobeám bűne
26Jeroboám már most azt gondolta magában: „Még majd visszaszáll a királyság Dávid házára, 27ha e nép feljár, hogy az Úr házában, Jeruzsálemben áldozzon; így urához, Roboámhoz, Júda királyához fordul e nép szíve, s engem megölnek, s visszatérnek hozzá.” 28Gondolkodott, s tanakodott tehát, s két aranyborjút készíttetett, s azt mondta a népnek: „Ne járjatok fel többé Jeruzsálembe: íme, itt vannak isteneid, Izrael, akik kihoztak téged Egyiptom földjéről.” 29Egyiket Bételben állíttatta fel, a másikat pedig Dánban; 30lett is bűn ebből a dologból, mert a nép egészen Dánig, a borjút járt imádni. 31Majd magaslati templomokat építtetett, s papokat szerzett a köznépből, olyanokat, akik nem voltak Lévi fiai közül valók. 32Aztán ünnepet rendezett a nyolcadik hónapban, a hó tizenötödik napján, annak az ünnepnek a mintájára, amelyet Júdában szoktak ünnepelni és felment az oltárra – hasonlóképpen cselekedett Bételben –, hogy áldozzon a borjúknak, amelyeket készíttetett, s beiktatta Bételben azoknak a magaslatoknak a papjait, amelyeket alkottatott.
33Jeroboám azonban ezen dolgok után sem fordult vissza nagyon gonosz útjáról, sőt ellenkezőleg, papokat rendelt a magaslatokra a köznépből: aki csak akarta, felavattatta kezét, s a magaslatok papjává lett. 34Ez lett az oka annak, hogy Jeroboám háza vétket vont magára, s összedűlt és elpusztult a föld színéről.
Salamon halála után Jerobeám visszatér Egyiptomból, és visszafoglalja Júdea királyságát. Rechabeám háborút indít ellene, hogy visszaállítsa a birodalom egységét a két széthullott rész között. Ám Semaja próféta lebeszéli őt a testvérháborúról, és emlékezteti, hogy a birodalom két részre (Júdeára és Izraelre) osztását maga az Úr engedte meg. „Ezt üzeni az Úr: Ne vonuljatok ki harcba szállni testvéreitekkel, Izrael fiaival. Mindegyiktek térjen vissza otthonába, mert én intéztem így.” Isten nem akarja megosztani a népét. Időnként viszont a türelem pedagógiájához folyamodik a növekedés érdekében, és „enged”, hogy elkerülje a még nagyobb rosszat. Rechabeám és emberei „hallgattak az Úr parancsára”, elkerülték a testvérgyilkossághoz vezető konfliktust. Jerobeám azonban nem tett le hatalmi terveiről. S mivel sem Jeruzsálem, sem a templom nem az ő birodalmához tartozott, más helyekkel és új vallásossággal próbálta helyettesíteni őket. Célja az volt, hogy alattvalói elfelejtsék Jeruzsálemet és a templomot, és így megőrizze hatalmát. Fáradhatatlanul építette az új oltárokat, s új vallási szertartásokat és új ünnepeket vezetett be. Alattvalói elfogadták a király döntését, kivéve a levitákat, akik tömegesen hagyták el a déli területeket, ahogy azt a Krónikák második könyvében olvassuk (11,13–14). Jerobeámnak így sikerül elszakítania népét Jeruzsálemtől és a déli királyságtól, mert olyan vallást ad nekik, amely eltávolítja őket atyáik Istenétől. „De ez Jerobeám házára bűnt, romlást hozott”, jegyzi meg keserűen a szentíró. Jerobeám, aki csak saját hatalmával volt elfoglalva, elfeledte, hogy nem ő, hanem az Úr szabadította ki népét az egyiptomi szolgaságból, és egyedül az Úr a nép igazi uralkodója.
Előesti imádság