„A törvény tökéletes teljesítése a szeretet” – mondja Pál apostol a Rómaiakhoz írott levelében. Ez a kijelentés jócskán túlmutat a farizeusok törvényhez mindenáron ragaszkodó logikáján, amelyet ráerőltettek a népre. Az apostol, összefoglalva az evangélium tanításának lényegét, arra hív, hogy távolodjunk el a merev és szűk látókörű erkölcscsőszködéstől, és vegyük észre a nagylelkűbb és örömtelibb távlatokat. Szent Ágoston pedig összeköti e páli gondolatot a keresztény szabadság eszméjével, amint arról híres mondata is tanúskodik: „Szeress, és tégy, amit akarsz!”. De vigyázzunk, ez a keresztények teljes szabadságára vonatkozó megállapítás nem egyenlő a kötelezettségek hiányával. Pál ugyanis rögtön hozzáteszi: „Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel”. Így tehát a keresztényeknek egyetlen adósságuk van: a kölcsönös szeretet. Minden más köteléktől megszabadultunk; ez az egy feladat kötelez bennünket. Azt is mondhatnánk, hogy felebarátaink jogot formálhatnak mindannyiunk szeretetére, jóakaratára. Pál apostolnak ez a határozott kijelentése éles ellentétben áll a mi makacsul önző gondolkodásmódunkkal.
A mai vasárnapi szentmisére sokunk éppen olyan pillanatban érkezik, amikor a nyári szabadság után újrakezdjük a hétköznapi életet. Visszatérünk a rendes kerékvágásba, készen arra, hogy szenvedélyesen belemerüljünk a saját feladatainkkal, terveinkkel való foglalatoskodásba. És mi lesz felebarátunkkal? A szeretet adóssága, amellyel embertársainknak tartozunk, hol marad? Gyakran megelégszünk azzal, hogy nem táplálunk ellenségességet a többiek iránt. Ez azonban csupán azt jelenti, hogy éljük az életünket a mellettünk élőkkel párhuzamosan, ha épp nem ellenükben, ahogy gyakorta meg kellett már állapítanunk a legelesettebbekkel kapcsolatban, különösképpen azok esetében, akik nem hozzánk tartoznak. Bizonyos tekintetben úgy tűnik, társadalmunk fejlődőben van a másik tiszteletben tartása terén, másrészt viszont nő az emberek közti távolság, a közöny és az erőszak is. S a másik iránti érdeklődésnek kétségkívül vannak kellemetlen módozatai is, ilyenek a másik háta mögött mondott kritika, a rágalmazás, a rosszindulatú pletyka, és így tovább. Ehhez képest egymás tiszteletben tartása már eredménynek számít. Az evangélium azonban azt mondja, hogy nem elég ez a fajta tisztelet, mert a másiknak joga van a szeretetünkre is. Ez a megállapítás az evangélium egyik legegyértelműbben megfogalmazott kijelentése. Aláássa magányra törekvésünket, és megakadályozza, hogy csak éljünk egymás mellett, mit sem tudva a másikról.
Máté evangéliumának az a részlete (18,15–20), amelyet a mai vasárnapon hallgattunk, emlékezetünkbe idézi Jézus szavait a testvéri figyelmeztetésről és megbocsátásról. E szavak pontosan illeszkednek a felebaráti szeretetről mondottakhoz. Ha ugyanis bizonyos esetekben nem szólunk, az nem a másik tiszteletben tartása, hanem közönyösség, márpedig az őszinte érdeklődés kötelességünk. Minden hívőnek kötelessége testvérét figyelmeztetni, ha hibázik, és mindenkinek joga van arra, hogy bocsánatot nyerjen. Sajnos a társadalom, amelyben élünk, egyre kevésbé ismeri a megbocsátást, mert arról sem tud, hogy az ember adós a szeretettel. Isten Szava komolyan faggat bennünket a mai vasárnapon. Egy olyan világban, amelyben egyre inkább függünk egymástól, miközben egyre nagyobb a versengés is, meg kell tanulnunk, hogy csak akkor lehetünk igazán szabadok, és akkor tudunk emberhez méltó társadalmat kialakítani, ha az egymás iránti szeretet rabszolgáivá válunk. Az utópia, hogy minden egyes ember jogait csorbítatlanul tiszteletben kell tartanunk, akkor válhat általánosan elfogadottá, ha mindenki kötelességének tartja tisztelni a másiknak azt a jogát, hogy szeressék. Ez a jog szorosan hozzátartozik egy külső és belső fenyegetettségtől mentes emberi együttélés kialakításához.
Ennek az együttélési formának tökéletes példáját nyújtják az együtt imádkozó tanítványok: „Azt is mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól.” Ezek a szavak is köteleznek bennünket. Ha a tanítványok egymással egyetértésben kérnek valamit, bármit, ez magát Istent is kötelezi arra, hogy teljesítse kérésüket. Isten végtelen hatalmat ad az egy, közös akaratban egyesült embereknek. Ha pedig mégsem így történik, akkor meg kell vizsgálnunk, hogy jól imádkoztunk-e, vagy netán önzés és közönyösség rontotta meg valahol imáink gyökerét. A vasárnapi szentmisét is lehet egyénieskedő módon hallgatni: ha mindenki csak saját maga miatt, a saját maga érdekében jön el. Pedig a szent liturgia különleges pillanat, alkalmas arra, hogy egység és harmónia jöjjön létre az imádságban és a könyörgésben. Ha úgy tűnik, hogy imánk nem talál meghallgatásra, az azért is lehet, mert nem figyeltünk eléggé a közelünkben lévőkre. Arra, akinek szüksége lett volna rá, aki várja, hogy eszébe jusson valakinek. A béke csodája is a közös imádságban megnyilvánuló egyetértéstől függ.
Imádság az Úr napján
