24A következő napon megérkezett Cézáreába. Kornéliusz már várta őket. Összehívta rokonait és bizalmas barátait. 25És történt, hogy amikor Péter belépett, Kornéliusz elébe jött, és a lábaihoz borulva hódolt neki. 26Péter azonban fölemelte őt és így szólt: »Kelj föl, én magam is ember vagyok!« 27Azután beszédbe elegyedett vele, betért hozzá, és sokakat talált összegyűlve. 28Ezeknek azt mondta: »Tudjátok ti is, hogy a zsidó ember mennyire visszariad attól, hogy idegennel barátkozzon, vagy hogy belépjen a házába. De Isten értésemre adta, hogy senkit se mondjak közönségesnek vagy tisztátalannak. 29Azért ellenkezés nélkül eljöttem a meghívásra. Kérdezem tehát: Mi okból hívtatok engem?« 30Kornéliusz erre azt mondta: »Ebben az órában éppen négy napja, hogy kilenc órakor imádkoztam a házamban, és íme, egy férfi állt elém fehér ruhában. 31Azt mondta: ‘Kornéliusz, imádságod meghallgatásra talált, és alamizsnáidról megemlékeztek az Isten színe előtt. 32Küldj azért Joppéba, és hivasd el Simont, akit Péternek is hívnak. Simon tímár házában szállt meg a tenger mellett.’ 33Mindjárt hozzád küldtem tehát, és te jól tetted, hogy eljöttél. Íme, most mindnyájan itt vagyunk előtted, hogy meghallgassuk mindazt, amit az Úr parancsolt neked.«
Rendkívüli és emblematikus jelenet ez az Egyház
számára, minden korban. Péter Cezáreába érve egy római századossal találja
szemben magát. Valójában az egész pogány világ ott áll előtte, mi is. Azt
mondhatnánk, hogy elkezdett megvalósulni az, amiért Jézus az utolsó vacsora
termében imádkozott, amikor azt kérte az Atyától, hogy óvja meg övéit és
mindazokat, akik szavukra hinni fognak benne. Íme, elérkezett az a pillanat.
Péternek az a küldetése, hogy megvigye a világnak az evangélium tanítását.
Kornéliusz üdvösségvágyában ott van a föld minden népének vágya az üdvösségre.
Péter a Szentlélektől (és nyilván nem hagyományaitól vagy szokásaitól) vezetve
átlépett azon a korláton, amely az embereket egy néphez, kultúrához vagy fajhoz
való tartozásuk alapján minősítette tisztának vagy tisztátalannak. Amikor pedig
a százados térdre borul előtte, az apostol felemeli, hiszen jól tudja, hogy ő
maga is egy egyszerű, bűnös ember, akit az Úr megmentett. Sőt, éppen azóta
követte nagyobb lendülettel az Urat, amióta felismerte saját esendőségét. Most
is tanulja, hogyan hagyatkozzon a Szentlélek vezetésére és kövesse oda is,
ahova nem akart volna, vagy eszébe sem jutott volna elmenni. Amikor belép
Kornéliusz házába, az bemutatja neki az ott egybegyűlteket, és így szól: „Íme,
most mindnyájan itt vagyunk előtted, hogy meghallgassuk mindazt, amit az Úr
parancsolt neked”. Kornéliusz – hasonlóan ahhoz a másik, kafarnaumi
századoshoz, akiről Jézus azt mondja: „Izraelben nem találtam ekkora hitet
senkinél” – hiteles példája az igazi tanítványnak, aki rábízza önmagát az
evangélium hirdetésére.
Imádság a szentekkel
