Április 1., hétfő

A Santa Maria in Trastevere bazilikában a betegekért imádkoznak

Iz 65,17–21 – Új eget és új földet teremtek

17Mert íme, én új eget és új földet teremtek;
az elsőkre nem emlékeznek,
nem is jutnak eszébe senkinek. 18De örvendjetek és ujjongjatok mindörökké
annak, amit teremtek;
mert íme, én Jeruzsálemet ujjongássá teremtem,
népét pedig örömmé. 19Ujjongok majd Jeruzsálemben,
és örvendezem népemben;
nem hallatszik többé benne
sírás hangja és kiáltás hangja.
20Nem lesz ott többé néhány napig élő csecsemő,
sem öreg, aki nem tölti be napjait;
mert a legfiatalabb is százéves korában hal meg,
és aki nem éri meg századik évét,
átkozottnak számít. 21Házakat építenek, és bennük laknak,
szőlőt ültetnek, és eszik gyümölcsét

Az Izajás könyvéből olvasott szakasz abba az időszakba illeszkedik, amikor Izrael népe visszaérkezik a száműzetésből Jeruzsálembe, és megkezdi a város újjáépítését. Már egy ideje visszatértek a városba, ám még nehéz az izraeliták számára szívükben is visszatérni az Úrhoz, megtartani törvényeit, és újra rátalálni az Úrral kötött szövetség örömére, az ő szeretettervében való részvételre. Ekkor lép fel a próféta: az a feladata, hogy fölrázza a népet a beletörődésből, amelybe belesüllyedt a száműzetésből való visszatérés után, mintha számára már nem volna remény egy új, szép jövőre. Isten szava ismét szól, felébreszti Izraelt a tespedésből és a beletörődésből. Ismét az Úr az, aki megmutatja nekik látomását, és ezzel összefüggésben azt a küldetést is, amit rájuk bíz. A próféta arra szólítja fel őket, hogy lépjenek túl a szomorúságon: „új eget és új földet teremtek; a régi feledésbe merül, és eszébe se jut többé senkinek. Örüljetek és ujjongjatok azon mindörökké, amit majd teremtek! Mert Jeruzsálemet »öröm«-nek teremtem, és népét »ujjongás«-nak.” Nyilvánvaló, hogy az átélt száműzetés mélyen belevésődött Izrael népének szívébe és elméjébe, és ez kioltotta a szívükben az új jövőbe vetett reményt. Az Úr ekkor lép közbe, és új látomást, új álmot, új erőt ajándékoz népének. A beletörődés, amely arra indította a népet, hogy zárkózzon magába, abból származott, hogy kevéssé bíztak az Úrban, mintha a város újjáépítése is csak az ő művük volna. Valójában az Úr ismét leszáll népe közé, és bevonja nagy tervébe, abba az álmába, hogy minden népből egyetlen családot alkosson, és Jeruzsálemet mindenki városává tegye. Olyan város lesz, ahol „nem hallatszik többé sem sírás, sem jajkiáltás”. Továbbá: „Nem lesz többé benne olyan gyermek, aki csak néhány napig él; sem öreg ember, aki ne töltené be élete napjait. Mert a legfiatalabb is százéves korában hal meg; s aki nem éri meg a századik évét, az már átkozottnak számít.” Ez az álom még mindig jövendölésként lebeg előttünk, az Úr ránk is bízza ezt a küldetést.

Imádság a betegekért