Jézus kereszthalálára emlékezünk; a zsidók a húsvét (pészah) idejének
kezdetét ünneplik
Iz 52,13–53,12; Zsolt 30 (31); Zsid 4,14–16; 5,7–9; Jn 18,1–19,42
A nagypénteki liturgia elején a celebráló pap leborul a földre. Jel
számunkra: Jézust utánozza, aki az Olajfák hegyén halálfélelmében a földre
borult. Hogyan is maradhatnánk érzéketlenek e hatalmas szeretet előtt, amely
még a halált is vállalja, csak hogy ne hagyjon minket magunkra? „A mi
betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá…, a mi bűneinkért
szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze… Mi mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk,
ki-ki a maga útjára tért, és az Úr mégis az ő vállára rakta mindnyájunk
gonoszságát” – írja Izajás. A próféta elmondja nekünk, miért kellett a földre
borulnia. És mintha ez nem lenne elég: „Megkínozták, s ő alázattal elviselte,
nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a
bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját.” Jézus a bárány, aki
magára vette a világ bűneit; aki harcba szállt a gonosz ellen, annak az árán
is, hogy az életébe kerül. Jézus nem akar meghalni: „Atyám, ha akarod, kerüljön
el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!” (Lk 22,42.) És
Jézus jól tudja, mi Isten akarata: „Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki
látja a Fiút, és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon” (Jn
6,40). Isten akarata az, hogy ne nyeljen el minket a gonosz, ne ragadjon
magához a halál. Jézust nem kerüli el ez a sors: magára veszi, hogy ne minket
roppantson össze. Nem akar elveszíteni minket. Egyetlen tegnapi és mai
tanítványnak sem kell a halál áldozatául esnie.
A szenvedéstörténet tehát folyamatosan zajlik. Számtalan Olajfák hegyén
folytatódik a szenvedés a világban, mindenütt, ahol még háború van, és
menekültek milliói zsúfolódnak össze. Folytatódik ott, ahol az emberek földre
borulnak félelmükben. Folytatódik ott, ahol magukra hagyják a haldoklókat.
Folytatódik mindenhol, ahol az emberek vért izzadnak fájdalmukban és
kétségbeesésükben. János evangéliuma a szenvedéstörténetet az Olajfák hegyétől
kezdi. Jézusnak az őrséghez intézett szavai jól kifejezik szándékát, hogy senki
ne vesszen el övéi közül. Amikor jönnek az őrök, Jézus megy elébük. „Kit
kerestek?” Mikor pedig azt válaszolják: „A názáreti Jézust”, így felel: „…ha
engem kerestek, ezeket engedjétek el”. Nem akarja, hogy bántsák az övéit.
Ellenkezőleg, meg akarja menteni őket, távol akar tartani tőlük minden rosszat.
Egész életét azzal töltötte, hogy összegyűjtse azokat, akik szétszóródtak,
meggyógyítsa a betegeket, hirdesse a béke, az erőszakmentesség országát. Éppen
ez a munkálkodása lesz az oka halálának.
Nagyheti imádság
