Április 30., kedd

ApCsel 4,32–37 – Az első keresztény közösség

Imádság az Úr anyjával, Máriával

32A hívek sokaságának pedig egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott semmit sem a magáénak a birtokából, hanem mindenük közös volt. 33Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról; és bőséges volt a kegyelem mindnyájukban. 34Nem is volt közöttük senki szűkölködő, mert mindazok, akiknek földje vagy háza volt, eladták, s az eladott javak árát elhozták, 35és az apostolok lábához tették. Mindenkinek annyit osztottak ki, amennyire kinek-kinek szüksége volt. 36Így József, a ciprusi származású levita, aki az apostoloktól a Barnabás melléknevet kapta – ennek jelentése: Vigasztalás fia –,37mivel szántóföldje volt, eladta azt, az árát pedig elhozta, és letette az apostolok lábához.

Ez már a második alkalom, hogy Lukács az összefoglalását adja a keresztény közösségi életnek, mintha azt akarná hangsúlyozni, hogy ezek a jellemvonások döntő jelentőségűek minden kor minden keresztény közössége számára. Nem létezhet olyan keresztény közösség, amely nem éli meg az egységet. Az Apostolok cselekedeteinek szerzője azzal kezdi ezt az elbeszélést, hogy emberek sokasága hallgatja az evangéliumot. Ez a sokaság nem névtelen emberek tömege, akik véletlenül verődtek össze, vagy közös érdekből, hogy elérjenek egy célt. Ezt a sokaságot a Szentlélek működése mélységében alakította át, egészen odáig, hogy „egy szív, egy lélek” lettek. Névtelen tömegből néppé vált, amelyet a Szentlélek gyűjtött egybe. Az evangélium valóban közösséget teremt azok között, akik befogadják. Mindenkit megszabadít attól az önző lelkülettől, amely mélyen jellemez minket. Olyan mély köteléket teremt, hogy az embereknek maga az életmódja is megváltozik. „Egyikük sem mondta vagyonát sajátjának, mindenük közös volt” – írja Lukács. A közösségi szellem olyannyira átjárja az egész közösséget, hogy javaikat közösnek tartják. Ez a kép a közösségről, amely utópisztikusnak tűnhet, utat mutat a mindenkori tanítványok számára: a közösség (communio) és az osztozás útját. A szívükbe fogadott evangélium erejének gyümölcseként a hívők közötti kapcsolatok átalakulnak.

Barnabás példájával mutatja meg az Apostolok cselekedetei, hogy az egység és az osztozás útja nem megvalósíthatatlan, távoli álom. A hittel befogadott evangélium megváltoztathatja az Úr tanítványainak szívét és életét. És akkor a közösség tanúságtétele vonzó lesz mások számára. Lukács megjegyzése – „mindnyájan bőségesen részesültek a kegyelemben” – jól érzékelteti, milyen erőteljesen tett tanúságot a keresztény közösség az emberek előtt. A keresztény közösségek ma is arra kapnak meghívást, hogy városaink kiszáradt, szeretethiányban szenvedő szívében felébresszék azt a kegyelmet, amely abban az első jeruzsálemi keresztény közösségben működött.

Imádság az Úr anyjával, Máriával