Az
irgalmasság vasárnapja; az ortodox egyházak ma ünneplik a húsvétot
ApCsel
5,12–16; Zsolt 117; Jel 1,9–13.17–19; Jn 20,19–31
Húsvét második vasárnapját az isteni
irgalmasságnak szenteljük. Az olvasott evangéliumi szakasz segít megérteni, mit
jelent az irgalmasság. János evangélista visszavezet minket húsvét estéjéhez és
a nyolc nappal későbbi estéhez, mintha az Egyház életének ütemét jelezné.
Valójában attól a naptól kezdve egészen máig, megszakítás nélküli láncolatként
vasárnapról vasárnapra újra és újra megvalósul a húsvét. Minden vasárnap az Úr
húsvétja. Ő mutatja meg magát. Ahogyan megmutatta magát húsvét estéjén és nyolc
nappal később is. A tanítványok nehezen ismerik föl. Ahogy mi sem, amikor
engedjük, hogy saját gondolataink vagy kicsiny hitünk, szétszórtságunk vagy
akár keménységünk uralkodjon rajtunk. Jézus üdvözöl minket a béke szavával,
beszél hozzánk, és megmutatja nekünk testén a sebeit. A sebek megnyitják a
tanítványok szemét. Feltámadt, és rajta maradtak a sebek. Mintha eggyé válna
abban a testben halál és feltámadás. A feltámadt Jézuson mindig ott vannak a
sebek: ő az irgalmas szívű, akinek testébe belevésődtek a sebek, amelyeket a
kereszten szerzett, és mindazok sebei, akik ma is föl vannak feszítve a világ
számtalan keresztjére. A feltámadt Jézus ma is megrendül a szegények sorsán.
Irgalmas, engedi, hogy szívét megsebezzék a szegények sebei. Nincs feltámadás
anélkül, hogy a saját testére ne venné az emberek sebeit. Igaz ez az Egyház
számára is: tanítványok közössége, amely magán viseli a passió sebeit. Az Úr
arra hívja, hogy megbocsátást vigyen, gyógyítson, fegyverezze le az erőszakos
szíveket.
Nyolc nappal később Jézus visszatér. Ott
van Tamás is. Nem volt rossz tanítvány, sőt nagylelkű volt, de túlságosan
biztos volt önmagában, a saját érzéseiben, meggyőződéseiben, és ezért így szól:
„Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát…, és oldalába nem teszem a kezem, nem
hiszem!” Mintha Tamás megsejtené, hogy nincs feltámadás a test sebei nélkül.
Nem elég az emlékezet, az sem elég, ha a szívükben hordozzák azt a Mestert,
esetleg ismerik, becsülik a tanítását. Arra van szükség, hogy újra
találkozzanak vele. És Jézus visszatér, újra a béke szavával köszönti őket.
Azonnal magához hívja Tamást: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet!
Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” A
kereszt sebeivel megjelölt Jézus előtt Tamás megvallja hitét: „Én Uram és
Istenem!” Jézus pedig így szól: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem
látnak, mégis hisznek.” Ez az evangélium utolsó boldogmondása.
Húsvéti
imádság
