Fülöp és Jakab apostolok ünnepe
ApCsel 2,14.36–41; Zs 23(22); 1Pt
2,20–25; Jn 10,1–10
Ebben
a világban, amelyben egyre ritkábban érezzük Isten nagyságát, túl nagyra tartjuk
viszont saját magunkat, az evangéliumot hallgatva megláthatjuk valódi arcunkat.
Ebből fakad azután a kérdés, amelyet a sokaság föltett Péternek, miután
meghallgatták tanítását: „Mit tegyünk?” Ez nem egy formális kérdés volt; arról
tanúskodott, hogy hallgatói készek megváltoztatni szívüket. Nem azt kérdezik
ugyanis: „Mit kellene tenniük a többieknek?”, hanem hogy ők maguk mit kell hogy
tegyenek. A választ nem önmagunkon kívül kell keresnünk. Péter apostol ezt
válaszolja a tömeg kérdésére: „Térjetek meg, és keresztelkedjék meg
mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára.” Arra hív, hogy változtassuk
meg a szívünket, emeljük fel tekintetünket önmagunkról, és nézzünk Jézusra, aki
életét adta azért, hogy megváltson minket. Megkeresztelkedni azt jelenti:
elmerülni Jézus misztériumában, a követésére szegődni, ahogyan János
evangéliumának ezen a napon olvasott szakasza is mondja. Szabadulásunkat az
jelenti, ha követjük Jézust, a Jó Pásztort. Az evangélium juhakolról beszél,
ahová van, aki nem egyenes úton megy be, hanem saját érdekei, saját dolgai
iránti szeretete vezérli: talán a félelem és gyöngeség éjszakáját kihasználva
betolakszik, mint tolvaj és rabló, ahogy Jézus mondja, hogy magához ragadja a
tanítványok szívét, és elvegye életük erejét. A rabló, akiről beszél, lehet egy
gondolat, egy személy, egy szokás vagy bármi más dolog, amely a tanítványok
szívét elrabolja, és eltávolítja őket pásztoruktól, annak szeretettervétől.
Van
viszont valaki, aki az ajtón keresztül lép az akolba: a juhok pásztora, akinek
„kinyit az őr, a juhok pedig megismerik a hangját” – mondja Jézus. Amikor az
első néhány alkalommal megjelent előttük, Jézus a tanítványok szívét zárva
találta, mert féltek és hitetlenek voltak. Most kitárul az ajtó, belép a
pásztor, és egyenként szólítja a bárányokat. Ez a Feltámadott szava, amint
nevén szólítja Máriát, aki a sírbolt előtt sír; ez az a szó, amely Tamást
hívja, hogy ne hitetlen legyen, hanem hívő; ez az a szó, amely háromszor
faggatja Pétert: „Simon, János fia, szeretsz-e engem?” Ezek a közvetlen szavak
épp ilyen közvetlen választ kérnek tőlünk. Ez nem egy idegen hang. Egy barát
hangja. Nem egy másik akolba vezet, amely talán szebb és kényelmesebb, hanem
minden korlátot és akadályt lebont, hogy szemünk elé tárja a szeretet végtelen
horizontját. Pál apostol mondja: szabadok vagytok mindentől, hogy csak egynek
maradjatok rabszolgái: a szeretetnek. Jézus ehhez a szeretethez vezet minket. Előttünk
jár, és zöld mezőkre terel: „Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben
legyen.”
Imádság az Úr napján
