ApCsel 8,5–8.14–17; Zsolt 66 (65); 1Pt
3,15–18; Jn 14,15–21
„Nem
hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok” – mondja Jézus a
tanítványoknak. Kétségtelen, hogy a gondolatait aggodalom uralta az általa
összegyűjtött kis csoport jövője miatt. A lelkipásztori szolgálatnak van egy
olyan vonása, amire jobban oda kellene figyelnünk: a közösség jövője iránt
érzett aggodalom. Ha az Úr tanítványai akarunk lenni, nem elég, ha az adott
pillanatban átengedjük magunkat az aktuális feladatoknak. Már a jelenben
munkálkodnunk kell a vágyott jövőn. Erre tanított Jézus azon az estén. Egy
törékeny emberekből álló kis csoportot lát, szeretettel néz rájuk, és arról
álmodik, hogy az egész emberiség összegyűlik az asztala körül. Persze, valóban
naiv dolog volt azoknak a gyenge tanítványoknak a kezeire bízni ezt a szent
örökséget. De ez Isten naivitása, aki a kicsinyekre és a gyöngékre hagyatkozik,
megbízik bennük. Jézus azt mondja, nem hagyja őket egyedül, magukra maradt árvákként.
A Bibliában az árva annak az embernek a mintaképe, aki a hatalmasok kezébe
kerül, akit senki sem véd meg. Jézus nem hagyja védtelenül a tanítványait. S
hírül adja a Vigasztaló közelségét, aki „az igazság Lelke”. A Szentlélekre a „Vigasztaló”
(szó szerint: „segítségünkre siető”) kifejezést használja: ő az, aki minden
körülmények között segít, különösen a legnehezebb helyzetekben. „Örökké veletek
marad” – mondja Jézus. Szükség van Jézus lelkére, akit a világ nem lát és nem
ismer, mert idegen e világ gondolkodásmódjától, a hazug ideológiáktól, azoktól
az elfajult rendszerektől, amelyek elnyomják az embereket és ébren tartják az
erőszakot. Jézus Lelke azonban idegen attól a sok lélektől is, amelyek
szívünket és gondolatainkat uralják. A világ szíve, lelke is ilyen. A
közönyösség lelkéről van szó, az önszeretet, a gőg, az ellenségesség, az
irigység, a hazugság, az erőszakosság lelkéről.
Visszatér
a Lélek, hogy tovább alakítsa a tanítványok szívét. A világ megváltozása a szív
megtérésével kezdődik. Az evangélium lángja száll le a tanítványokra, és
melegíti a szívüket. Minden keresztény vallásos tapasztalat kezdete a Jézus
iránti szeretet. Az utolsó vacsorán Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ha
szerettek, megtartjátok parancsaimat.” Az evangéliumban ez az első alkalom,
hogy a maga számára szeretetet kér tanítványaitól. Egészen addig csak azt kérte
tőlük, hogy szeressék az Atyát, a szegényeket, a kicsinyeket, és kölcsönösen
szeressék egymást. Most, kevéssel a halála előtt arra kéri őket, hogy őt
szeressék. Persze a Jézus iránti szeretet nem ér véget nála, bőségesen
visszaárad ránk. Jézus azt mondja: „Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni
fogja. Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.” A szeretet kis
lángja, amit a Lélek mindannyiunk szívébe kiáraszt, az a belső erő, amely
támogat minket az élet útján, általa növekszünk az Úr Jézushoz való
hasonlatosságban. Ez az az energia, mely újjáteremti a világot.
Imádság az Úr napján
