ApCsel 18,1–8 – A korintusi közösség
alapítása
1Ezek után eltávozott Athénból, és elment Korintusba.
2Itt
találkozott egy Akvila nevű, Pontuszból származó zsidóval, aki nemrégen
jött Itáliából – mivel Klaudiusz elrendelte, hogy az összes zsidó
távozzon Rómából –, meg a feleségével, Priszcillával, és elment
hozzájuk.
3Mivel ugyanaz volt a mesterségük – sátorkészítők voltak –, náluk maradt és dolgozott.
4Minden szombaton vitatkozott a zsinagógában, hirdette az Úr Jézus nevét, és igyekezett meggyőzni a zsidókat és a görögöket.
5Amikor
pedig Szilás és Timóteus megjöttek Makedóniából, Pál még többet
fáradozott az igehirdetésben, és bizonyította a zsidóknak, hogy Jézus a
Krisztus.
6Mivel
azok káromlások között ellentmondtak neki, lerázta ruháit, és azt
mondta nekik: »A fejeteken a véretek! Én tiszta vagyok, és mostantól
fogva a pogányokhoz megyek.«
7Elköltözött
tehát onnan, és betért egy bizonyos Tíciusz Jusztusz nevű istenfélő
férfinak a házába. Az illető háza a zsinagóga mellé épült.
8Kriszpusz
pedig, a zsinagóga elöljárója hitt az Úrban egész házával együtt, sőt, a
korintusiak közül sokan, akik hallgatták, hittek és megkeresztelkedtek.
Pál,
bár fölzaklatták az athéni tapasztalatok, mégsem gondolja, hogy a görögök távol
vannak Istentől, és annyira önteltek, hogy ne tudná áthatni őket az evangélium.
Elhagyja a fővárost, és az Athéntól mintegy hatvan kilométerre fekvő Korintusba
indul: egy másik kozmopolita görög városba, mely kereskedelméről és az itt
rendezett iszthmoszi játékokról volt híres. Amint megérkezik a városba, Pál a
népes kikötőnegyed felé veszi útját, ahol Aquilával és Priscillával, a
keresztény házaspárral találkozik, akik Rómából menekültek el Claudius császár
zsidóellenes rendelete elől. A római közigazgatás nem tett különbséget a
kereszténységre tért zsidók és más zsidók között. Pál ennél a családnál száll
meg, és velük dolgozik, hogy megkeresse kenyerét. Szombaton szokása szerint a
zsinagógába megy, hogy mindenkinek elmondja: Jézus a Messiás. Fontos, hogy
Lukács megjegyzi Pálról: egészen a tanításnak szentelte magát. Olyan útmutatás
ez, aminek minden mai keresztény közösséghez is szólnia kell; arra kell
ösztönöznie őket, hogy nagylelkűbben hirdessék az evangéliumot mindenkinek,
szüntelenül. Pál érezte az evangelizáció fontosságát, testestül-lelkestül átadta
magát ennek a küldetésnek. És a gyümölcsök nem is várattak magukra: megtért
Kriszpusz is, a zsinagóga vezetője. Korintusban pedig népes közösség alakult:
nagy számban voltak közöttük kereskedők, tengerészek, rabszolgák és felszabadított
rabszolgák, azaz egy kikötővárosra jellemző, életerős, színes, dinamikus
csoport, ahol ugyanakkor éppen összetettsége miatt az együttélés nem kevés
konfliktussal is járt. Ezzel együtt egy nép voltak, a maga korlátaival is a
remény kézzelfogható jele volt ez a közösség, nem csak a kikötő népe, de
Korintus egész városa számára. Ezt kéri az Úr a mi közösségeinktől is, melyek
gyakran kisebbségben vannak sokszínű, pluralista városainkban: legyünk a béke
és a szeretet házai, kovász az egész város számára.
Imádság az Egyházért
