Május 27., szerda

Canterbury Szent Ágoston (†605 körül) püspökre, az angol egyház atyjára emlékezünk

 

ApCsel 20,28–38 – Pál az Isten igéjének ajánlja az efezusi presbitereket

Imádság a szentekkel 

²⁸Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra, amely fölé a Szentlélek elöljáróul helyezett titeket, hogy kormányozzátok Isten egyházát, amelyet tulajdon vérén szerzett. ²⁹Tudom, hogy miután elmegyek, ragadozó farkasok jönnek közétek, és nem fogják kímélni a nyájat. ³⁰Sőt köztetek is támadnak férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukkal ragadják a tanítványokat. ³¹Őrködjetek azért és tartsátok emlékezetben, hogy három éven át éjjel-nappal könnyek között szüntelenül intettem mindegyikteket.
³²Most pedig Istennek ajánllak titeket, és az ő kegyelme igéjének. Neki van hatalma, hogy gyarapodást és örökséget adjon az összes megszentelt számára. ³³Nem kívántam el senki ezüstjét, aranyát vagy ruháját. ³⁴Magatok tudjátok, hogy ezek a kezek dolgoztak meg azért, amire szükségem volt nekem és azoknak, akik velem vannak. ³⁵Mindenben megmutattam nektek, hogy így kell fáradozni, segíteni a gyöngéken, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő mondta: ‘Nagyobb boldogság adni, mint kapni.’«
³⁶Miután ezeket elmondta, letérdelt, és együtt imádkozott mindnyájukkal. ³⁷Azok pedig mindannyian nagy sírásra fakadtak, és Pál nyakába borulva csókolgatták őt. ³⁸Az a mondása fájt nekik leginkább, hogy nem fogják többé viszontlátni az arcát. Végül pedig elkísérték őt a hajóra.

Pál fölszólítja az időseket, hogy vigyázzanak magukra, ahogyan ő is tette, anélkül hogy kímélnék magukat. Így emlékezteti őket: „Éjjel-nappal szünet nélkül, könnyek között figyelmeztettelek benneteket.” Szenvedélyes szavak, különleges szeretetről árulkodnak. Tudja, hogy a keresztény élet, beleértve a lelkipásztorokét is, nem csupán az egyes emberek jóakaratának gyümölcse. Az Úr adja a bölcsességet és az erőt a keresztény élet megvalósításához. Ezért így szól hozzájuk: „Most pedig az Istennek és kegyelme szavának ajánllak benneteket.” Egyedülálló, ahogyan az apostol nem az Isten szavát ajánlja a presbitereknek, hanem a presbitereket a szónak. Isten szavának való ajánlásuk azt jelenti, arra hívja őket, hogy hitüket és reménységüket Isten igéjébe helyezzék, ne saját magukba. Ezután Pál azzal folytatja, hogy emlékezteti őket a szegényekkel való kapcsolatára: saját keze munkájával segítette őket. Nemcsak hogy nem kívánt magának semmilyen gazdagságot, de saját keze munkájából tartotta fenn magát. Újból fölhívja a figyelmet, hogy a keresztények elsődleges kötelessége, hogy támaszuk legyenek gyengéknek. Ez az első alkalom, hogy az Újszövetség a „gyengék” (aszténosz, vagyis erőtlen) kifejezést használja általánosságban a szegények megjelölésére. Az Apostolok cselekedeteinek írója bizonyos értelemben az egész tanítását az irgalomban foglalja össze. A „támaszt nyújtani” kifejezés annyit jelent, mint „gondoskodni”, személyes felelősséget vállalni a leggyengébbekért. És itt idézi Jézus egy mondását, amivel Pál a hívő ember életét összegzi: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (Lk 6,38). A Didakhé valójában ezt a tanítást foglalja össze, amikor ezt írja: „Mindenkinek adj, aki kér tőled, és ne kérd vissza! Az Atya ugyanis mindenkinek adni kíván ajándékaiból. Boldog az, aki a parancs szerint ad, mert ártatlan.” (Az idézet Vanyó László fordítása)

Imádság a szentekkel