A Sanghaj közelében található sösani
(Sheshan) Szűz Mária-kegyhely ünnepe; imádkozzunk a kínai keresztényekért
ApCsel 1,1–11; Zs 47(46); Ef 1,17–23; Mt
28,16–20
Lukács
evangélista úgy beszél a mennybemenetelről, mint Jézus tanítványok közötti
jelenlétének utolsó állomásáról. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a
mennybemenetellel a húsvét eléri beteljesedését, és kezdetét veszi a
tanítványok útja a világ útjain, Jézus látható jelenléte nélkül. Amikor vele
mennek Betánia felé, megkérdezik: „Uram, mostanában állítod helyre Izrael
országát?” Fontos kérdés volt ez a történelmet illetően. Abban a kérdésben a
végre véglegesen megváltott világ iránti jogos vágyon túl talán ott rejtőzött annak
a vágya is, hogy ne kelljen többet fáradozni, küzdeni a nehézségekkel, a gonosz
ereje ellen a világban. Jézus mégsem válaszol a tanítványoknak erre a
kérdésére, hanem tisztázza: „Nem tartozik rátok, hogy ismerjétek az időpontokat
és a körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában.” Az akkori
tanítványokhoz hasonlóan sokszor mi is keveset értünk az életből, és könnyen
leszűkítjük arra, amit számunkra jelent. Jézus azonban mintha azt sugallná,
hogy az élet sokkal nagyobb és összetettebb ennél. Az Úr azonban nem hagyja a
tanítványokat bizonytalanságban. megígéri nekik az igazi erőt: „Megkapjátok a
Szentlélek rátok leszálló erejét.”
Fölmenni
a mennybe azt jelenti, végérvényesen kapcsolatba lépni Istennel. A „menny”,
amiről az írás beszél, metafora. Azt jelenti: ahogyan a menny, az ég betakar,
úgy az Úr, amikor fölmegy a mennybe, betakar mindannyiunkat. Nem távolodik,
hanem közeledik mindenkihez. A tanítványok megsejtik ezt, és eltelnek örömmel:
„Leborulva imádták, aztán nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe” (Lk 24, 52). A
tanítványok megértették, hogy Jézus örökre velük marad: „Én veletek vagyok
mindennap, a világ végéig.”
Amikor
a Zsidókhoz írt levél kijelenti, hogy Jézus fölmegy a mennyei szentélybe, azt
sugallja, hogy a szent liturgia a szentély, ahol az Úr befogad minket. A
vasárnapi szent liturgiában ég és föld találkozik, és mindenki Jézus
jelenlétének terébe kerül, hogy újra átélje Jézus misztériumát. Ne saját
szokásaink egét nézzük, hanem az emberi történelmet: itt válik jelenvalóvá az
Úr. A két angyal azt mondja a tanítványoknak: „Galileai férfiak! Mit álltok itt
égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett, úgy jön el
ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment.” Arra hívnak, hogy szívünk
tekintetét mindig a feltámadt Jézusra és az ő sebeire irányítsuk. Az Úr nem egy
kísértet; a fájdalom és az erőszak által megsebzett emberek sebeit viseli. A
mennybemenetel megmutatja nekünk a jövőt, ami már elkezdődött, Isten egyszülött
Fiával. Jézussal lenni azt jelenti, hogy valamiképpen már fölmentünk a mennybe.
Jézus a maga teljességében van ott: „Azért megyek el, hogy helyet készítsek
nektek…, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.” A menny már elkezdődött itt,
a földön, valahányszor összegyűlünk Jézus nevében, amikor úgy szeretjük
egymást, ahogyan ő szeretett minket, amikor segítünk a szegényeknek, és a
testvéreinknek érezzük őket. Igen, még gyenge és hitetlen emberek vagyunk, de
az Úrtól a szívünkbe árasztott Lélek erőssé tesz minket, és képessé arra, hogy tanúskodjunk
szeretetéről a föld végső határáig.
Imádság az Úr napján
