A XX. század mártírjainak emlékére Szent
II. János Pál pápa ezen a napon vezetett ökumenikus imádságot a római
Colosseumban a 2000., jubileumi évben, a keresztény egyházak vezetőinek
részvételével
13Azután Pál, és akik vele voltak, elhajóztak Páfoszból, és a pamfíliai Pergébe jutottak. János azonban elvált tőlük és visszatért Jeruzsálembe.
14Ők pedig átmentek Pergén, s a pizídiai Antióchiába érkeztek. Szombaton bementek a zsinagógába és leültek. 15A törvényből és a prófétákból való felolvasás után a zsinagóga elöljárói hozzájuk küldtek ezzel az üzenettel: »Férfiak, testvérek, ha van valami intelmetek a nép számára, mondjátok el!«
16Pál felemelkedett tehát, s a kezével csendet intve megszólalt: »Izraelita férfiak, és ti istenfélők, halljátok! 17Izrael népének Istene kiválasztotta atyáinkat és naggyá tette a népet, amikor Egyiptom földjén jövevények voltak. Azután hatalmas karral kivezette őket onnan, 18és negyven esztendeig tűrte viselkedésüket a pusztában, 19majd Kánaán földjén hét népet elpusztított, és sorsolással felosztotta nekik azoknak a földjét, 20mintegy négyszázötven évre. Azután bírákat adott nekik Sámuel prófétáig. 21Ettől fogva királyt kívántak, és Isten negyven esztendőre Sault adta nekik, Kís fiát, a Benjamin törzséből való férfit. 22Ennek elvetése után Dávid királyt támasztotta nekik, aki mellett tanúságot is tett, mondván: ‘Szívem szerint való férfit találtam, Jessze fiát, Dávidot, aki megteszi majd minden akaratomat’.
23Az ő ivadékából támasztotta Isten az ígéret szerint Izrael üdvözítőjét, Jézust, 24akinek eljövetele előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette Izrael egész népének. 25Mikor pedig János bevégezte pályafutását, azt mondta: ‘Nem az vagyok, akinek tartotok engem; íme, utánam jön, akinek a lábáról a saruit sem vagyok méltó megoldani.’
14Ők pedig átmentek Pergén, s a pizídiai Antióchiába érkeztek. Szombaton bementek a zsinagógába és leültek. 15A törvényből és a prófétákból való felolvasás után a zsinagóga elöljárói hozzájuk küldtek ezzel az üzenettel: »Férfiak, testvérek, ha van valami intelmetek a nép számára, mondjátok el!«
16Pál felemelkedett tehát, s a kezével csendet intve megszólalt: »Izraelita férfiak, és ti istenfélők, halljátok! 17Izrael népének Istene kiválasztotta atyáinkat és naggyá tette a népet, amikor Egyiptom földjén jövevények voltak. Azután hatalmas karral kivezette őket onnan, 18és negyven esztendeig tűrte viselkedésüket a pusztában, 19majd Kánaán földjén hét népet elpusztított, és sorsolással felosztotta nekik azoknak a földjét, 20mintegy négyszázötven évre. Azután bírákat adott nekik Sámuel prófétáig. 21Ettől fogva királyt kívántak, és Isten negyven esztendőre Sault adta nekik, Kís fiát, a Benjamin törzséből való férfit. 22Ennek elvetése után Dávid királyt támasztotta nekik, aki mellett tanúságot is tett, mondván: ‘Szívem szerint való férfit találtam, Jessze fiát, Dávidot, aki megteszi majd minden akaratomat’.
23Az ő ivadékából támasztotta Isten az ígéret szerint Izrael üdvözítőjét, Jézust, 24akinek eljövetele előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette Izrael egész népének. 25Mikor pedig János bevégezte pályafutását, azt mondta: ‘Nem az vagyok, akinek tartotok engem; íme, utánam jön, akinek a lábáról a saruit sem vagyok méltó megoldani.’
A
tanítványoknak – jobban mondva Isten szavának – útja folytatódik a pizidiai
Antiochia felé. Pál a Kis-Ázsiának (félsziget, a mai Törökország része)
nevezett nagy területen kezdi hirdetni az evangéliumot. Határozottan kitart
döntése mellett, annak ellenére, hogy feszültséget okoz ezzel, és a Márknak
nevezett János elhagyja őket, visszatér Jeruzsálembe. Egy kis megnyilvánulása
ez a közösségben elkerülhetetlenül fellépő feszültségeknek, amelyek azonban nem
szakíthatják szét és még kevésbé gátolhatják a missziós lendületet. Pál később
azt írja a kolosszeieknek, hogy János újból vele van, és támogatja őt a
fogságban (Kol 4,10). Pál a pizidiai Antiochiába érve megint a zsidó
közösséghez megy, akik meghívják, hogy beszéljen a zsinagógában, a következő
szombati szertartáson. Pál jól tudja, milyen mély Izrael népének vallásos
elhivatottsága. Érzi annak felelősségét, hogy az Isten és népe kapcsolatának
egész történetet új keresztény szemszögből magyarázza, mely őt mélyen
megváltoztatta. Így kezdi: „Izraelita férfiak és ti istenfélők, figyeljetek!”
Az apostol átérzi a pillanat súlyát, és elmondja az Istenről és népéről szóló
történetet az új, keresztény nézőpontból. A szöveg, amit hallottunk, Keresztelő
János tanúságtételével zárul, aki Izrael népének átadja e hosszú történet lényegét:
„Nem az vagyok, akinek véltek, de már a nyomomban van, akinek arra sem vagyok
méltó, hogy lábán a saruját megoldjam.” Valószínűleg a hallgatóságból kevesen
ismerték a Keresztelőt, mindenesetre ő volt az utolsó próféta, aki hirdette a
Messiás, a názáreti Jézus jelenlétét. Pál már jól tudja, ki volt az, akire a
Keresztelő várt, és nyíltan beszél róla az őt hallgató zsidóknak.
Imádság az Egyházért
