3Jn 1–8 – A
misszionáriusok befogadása
1A presbiter a kedves Gájusznak, akit igazán szeretek.
2Kedvesem! Azon imádkozom, hogy mindenben szerencsésen járj, és egészséges légy, mint ahogy lelked is jó állapotban van.
3Nagyon örültem, amikor a testvérek megérkeztek, és tanúságot tettek igazságodról, arról, hogy igazságban jársz.
4Nincs annál nagyobb öröm számomra, mint amikor hallom, hogy a gyermekeim igazságban járnak.
5Kedvesem! Hűségesen jársz el mindabban, amit a testvérekkért, méghozzá idegenekért teszel.
6Ők tanúságot tettek szeretetedről az egyház színe előtt, és jól teszed, ha az úton gondoskodsz róluk, amint ez méltó Istenhez.
7Hiszen az ő nevéért keltek útra, és semmit sem fogadnak el a pogányoktól.
8Nekünk kell tehát az ilyeneket támogatnunk, hogy segítőtársai legyünk az igazságnak.
Ez
a harmadik levél hasonlít arra, amelyet Pál írt Filemonnak. Az „Öreg” Gájusz
üdvözlésével kezdi a levelet, „akit az Igazságban” szeret, megismételvén ezzel
a jánosi formulát, amit már a második levélben is használt. „Mindenben” sikert
kíván neki, és testi-lelki egészséget. A tisztességes viselkedés nem jelent
mást, mint hogy „az igazság útján” jár. „Nincs nagyobb örömöm, mint amikor hallom,
hogy gyermekeim az igazság útján járnak.” A pásztor öröme ez, aki látja, hogy
nyája az evangélium útján jár. Ezt az örömet összehasonlíthatjuk azzal, amit
Jézus érzett, amikor fogadta első missziós útjukról visszatérő tanítványait.
Ugyanezzel az örömujjongással fogadták a keresztény közösségek az evangélium
első misszionáriusait. Az evangélium hirdetésének elején járunk, fontos tehát,
hogy a levél szerzője hangsúlyozza, hogyan fogadják a misszionáriusokat. Ily
módon világosan megmutatkozik a keresztény testvériesség, mely felülemelkedik
az idegenek és ismerősök közti megkülönböztetésen, ahogyan ez már Jézus
szavaiból is világosan látszik. Az evangélium testvérekké teszi az egymástól
távol élőket és az idegeneket is. Ez az új helyzet arra kötelezi a keresztényeket,
hogy fogadják be és segítsék azokat a testvéreket, akik a saját otthonukat
elhagyva útra kelnek, hogy hirdessék az evangéliumot ott, ahová az Úr küldi
őket. A róluk való gondoskodás nemcsak egyszerű jó cselekedet, de azt is
jelenti, hogy az illető részesévé válik az Egyház küldetésének, ahogyan az a
levélben is megfogalmazódik: „Ezért ezeket az embereket nekünk kell
befogadnunk, hogy munkatársaik legyünk az Igazság szolgálatában.” Ezzel a
befogadó gesztussal Isten tervének részeseivé válunk, aki elküldte Fiát a világ
megmentésére. Ha valamiképpen segítjük azokat, akik az evangéliumot hirdetik,
akkor mi is ugyanannak a küldetésnek a közreműködőivé válunk. Ebben
megmutatkozik az Egyház egyetemessége is, hiszen testvérként fogadja be az
idegeneket.
Előesti imádság
