Jel 18,1–2.21–23; 19,1–3.9 – Siralmak Babilon eleste miatt
1És ezek után láték más angyalt leszállani a mennyből, a kinek nagy hatalma vala; és a föld fénylett annak dicsőségétől. 2És kiálta teljes erejéből, nagy szóval mondván: Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöczévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöczévé. (Ésa 13,21;34,11.13.14;Jel 16,19;17,5)
21És egy erős angyal egy nagy malomkőhöz hasonló követ felvőn és a tengerbe veté, ezt mondván: Ilyen módon nagy sebességgel vettetik el Babilon, ama nagy város, és többé meg nem találtatik. (Jer 51,64) 22És hárfásoknak és muzsikásoknak, és síposoknak és trombitásoknak szava te benned többé nem hallatik; és semmi mesterségnek mestere nem találtatik többé te benned; és malomnak zúgása sem hallatik többé te benned; (Ésa 24,8; Ezék 26,13) 23És szövétneknek világossága többé te benned nem fénylik; és vőlegénynek és menyasszonynak szava sem hallatik többé te benned; mert a te kalmáraid valának a földnek fejedelmei; mert a te bűvöléseidtől eltévelyedtek mind a népek. (Jer 7,34;16,9;25,16;Ésa 23,8)
1És ezek után hallám mintegy nagy sokaságnak nagy szavát az égben, a mely ezt mondja vala: Aleluja! az idvesség és a dicsőség, és a tisztesség és a hatalom az Úré, a mi Istenünké! (Jel 7,10;12,10) 2Mert igazak és igazságosak az ő ítéletei, és azt a nagy paráznát, a mely a földet megrontotta az ő paráznaságával, elítélte, és megbosszúlta az ő szolgáinak vérét annak kezén. (Jel 16,7; Zsolt 19,10;119,137;Jel 18,20.5Móz;32,43) 3És másodszor is mondának: Aleluja! és: Annak füstje felmegy örökkön örökké. (Ésa 34,10; Jel 14,11;18,18) )
9És monda nékem: Írd meg: Boldogok azok, a kik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak. És monda nékem: Ezek az Istennek igaz beszédei. (Mát 22,2)
János azoknak a szavaival számol be Babilónia elestéről – ezzel a névvel nevezték meg a keresztények Rómát –, akiket e város pompája előnyben részesített, és akik közreműködtek bűneiben. Háromfajta emberről van szó: a királyokról, a kereskedőkről és a hajóskapitányokról, gyakorlatilag a politikai, a gazdasági és a kereskedelmi hatalomról, melyeknek forrása, táplálója és felvevőpiaca volt a metropolisz. Végül megszólal egy külső hang, mely az igazakhoz és az elnyomó hatalom áldozataihoz szól: ők örömmel vesznek részt az isteni igazságszolgáltatásban, mert megszűnik a rémálom, és beköszönt a fény és a béke ideje. A gonosz elítélésével Isten igazságot szolgáltat a jónak. A bűnösök elítélése ugyanis olyan, mint az érme egyik oldala; a másik oldalon ott vannak a „szentek, apostolok és próféták”, az Istenhez tartozó férfiak és nők, az igazság és az igazságosság győzelme. Egy hatalmas angyal szikladarabot hajít a tengerbe, s ezzel szimbolikusan megmutatja a császárkori Babilon végét. Ha nem szakítjuk meg a gonoszhoz fűződő kapcsolatunkat, azt kockáztatjuk, hogy bennragadunk a hálójában, s végül osztoznunk kell a rá kiszabott halálban is. A Babilonra vetett utolsó pillantás ugyanis a végső pusztulás panorámáját tárja a szemünk elé. A várost, mely egykoron életteli és virágzó volt, most elhagyta az élet. Hatszor utal az angyali beszéd a halál csöndjére, mely fátyolként födi be az egész várost: a zene, a zajok, a boldogság hangjai örökre kihunytak.
Imádság az Egyházért
