Emlékezzünk
Zakariásra és Erzsébetre, akik öregségükben adtak életet Keresztelő Szent Jánosnak
Fil 3,3–8 – Az
Úr Jézus az egyetlen dicsőségünk
3Mert a körülmetéltek mi vagyunk, akik Isten Lelke által szolgálunk, és Krisztus Jézusban dicsekszünk, s bizalmunkat nem a testbe helyezzük. 4Nekem lehetne ugyan bizalmam a testben is. Ha másvalaki úgy gondolja, hogy bizakodhat a testben, én még inkább: 5a nyolcadik napon körülmetéltek, Izrael nemzetéből, Benjamin törzséből származom, héber a héberek közül, a törvény megtartásában farizeus, 6buzgóságból az egyház üldözője, a törvény szerinti igazság dolgában kifogástalan.
7De ami számomra nyereség volt, azt veszteségnek tartottam Krisztusért. 8Sőt, mindent veszteségnek tartok Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének mindent fölülmúló voltáért. Őérte mindent veszni hagytam, és szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerjem,
A
filippi közösség nehéz időket élt meg, ez ebből a szakaszból is érthető. Pál
korábban ellenfelekről beszélt, itt „kutyákról” és „kontár munkásokról” szól,
és másokról, akik talán a körülmetélést, amely az Izrael népéhez való tartozás
jele volt, a felsőbbrendűség jelének tartották a közösségen belül, ahol már a
pogányságból érkező emberek is voltak. Az apostol majdhogynem arra kényszerül,
hogy magát az izraeli nép tökéletes tagjaként dicsérje. Ez persze mindössze
arra szolgál, hogy elmondhassa, nem ez az, ami értékes az Úr előtt. Valóban,
nem a „test” számít, vagyis a származás, a körülmények, a kultúra és mindaz, ami
a többiektől elválaszt, hogy tanítványokká váljunk. Pál mindent, az egész
múltját – az egész életét, amit még hit nélkül élt meg – „szemétnek” nevezi
ahhoz az adományhoz képest, amit kapott: az Úrral való találkozás kegyelmét és
azt, hogy hozzá hasonlóvá válhatott. Ezért tekinti az életét, a napjait, a
tetteit futásnak afelé, hogy hasonlóvá válhasson Krisztushoz mindenben; hogy
elmerüljön halálában és feltámadásában. Élete lényege az evangéliumnak való
engedelmesség. Pál egy olyan keresztény élet vágyát közvetíti felénk, mely az
Úrral való teljes egység megvalósítását tűzi célul. A keresztény ember még a
szenvedésben is ugyanazt a derűt éli meg, amire a filippi keresztényeket
buzdítja. Gyakran, amikor nem vagyunk képesek szemlélni Jézus Krisztus ismeretének
nagyszerűségét, vagyis az értékes gyöngy szépségét, melyre a kegyelem által
bukkantunk, akkor életünkben a világi szerepek és megfontolások válnak
fontossá, és mint Filippiben, ellentéteket szítanak a közösségen belül. Csak
akkor tudjuk fölismerni, mennyire szeret minket az Úr, ha tudatában vagyunk
annak, hogy mindent a kegyelem által kaptunk. Ennek tudata szabadít meg azoktól
a szerepektől és mintáktól, amelyek nem a lélek, hanem a világ számára
fontosak.
Imádság az Egyházért
