Mindazokra
emlékezünk, akik az Úrban szenderültek el; különösen akikről senki nem
emlékezik meg, valamint akik közel állnak szívünkhöz
Iz 25,6.7–9;
Zsolt 24 (23); Róm 8,14–23; Mt 25,31–46
Pál
apostol arra hív minket, ne feledkezzünk el az Isten gyermekei számára készült
jövőről: „Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben
éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el… Ha pedig gyermekei, akkor
örökösei is vagyunk” – írja a rómaiaknak. Majd hozzáteszi: „De ennek az életnek
a szenvedései véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely
majd megnyilvánul rajtunk.” A mai emlékezés által megérint bennünket az
eljövendő dicsőség. Számunkra, akik itt vagyunk a földön, ez a dicsőség még nem
érkezett el; az elhunytak számára, akik hittek az Úrban, már megmutatkozott. Ők
azon a magas hegyen laknak, ahol az Úr lakomát készített minden nép számára. És
ezen a hegyen a fátyol, „ami eltakarja az arcot”, vagyis az önmagunkba
fordulásra ösztönző közöny őket már nem fedi: az ő szemük Isten arcát szemléli.
Igen, egyikük sem hullat többé szomorú könnyeket. És ha a mennyben vannak
könnyek, akkor azok egy édes és szeretetteljes, vég nélküli meghatottság
könnyei. Ma a szívünkkel látjuk, hol vannak szeretteink, és mi hova tartunk.
Nyilván
van bizonyos távolság közöttük és közöttünk. Mégis erős kötelék köt össze minket.
Igaz, ez a kötelék nem látható a szemünkkel, de ettől még nem kevésbé
valóságos. A halottainkkal való közösség Isten szeretetének misztériumán alapul,
aki mindenkit egybegyűjt és megsegít. Ez a szeretet az élet lényege. Minden
elmúlik, még a hit és a remény is. Csak a szeretet marad meg.
Ezt
mondja az Úr Jézus a most hallott evangéliumi szakaszban. Igen, az egyetlen
dolog, ami az életben számít, az a szeretet; az egyetlen dolog, ami megmarad
abból, amit mondtunk és tettünk, gondoltunk és terveztünk, az a szeretet. És a
szeretet mindig nagy; jóllehet kicsiny tettekben nyilvánul meg, mint egy pohár
víz, egy darab kenyér, egy látogatás, egy vigasztaló szó, egy kézszorítás. A
szeretet nagy, erős, ellenállhatatlan, mert mindig Isten egy szikrája, ami
fölhevíti és megmenti a földet. Boldogok vagyunk, ha követjük az evangélium
most hallott szavát. Földi életünk végén ezt fogjuk hallani: „Jöjjetek, Atyám
áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!” – és
örömünk teljes lesz.
A Szent Kereszt
imádsága
