Tit 3,1–7 – Kötelezettségek az elöljárók és az embertársak iránt
1Figyelmeztesd őket, hogy a fejedelmeknek és a hatóságoknak vessék alá magukat, hogy engedelmeskedjenek, legyenek minden jótettre készek, 2senkit se szidalmazzanak, ne veszekedjenek. Legyenek szerények, tanúsítsanak minden ember iránt mindig szelídséget. 3Hiszen valamikor mi magunk is oktalanok, engedetlenek és tévelygők voltunk, sokféle vágynak és gyönyörnek szolgáltunk, gonoszságban és irigységben tengődtünk, gyűlöletesek és egymással gyűlölködők voltunk. 4Mikor azonban Üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete megjelent, 5megmentett minket, nem a mi igaz cselekedeteinkért, amelyeket véghezvittünk, hanem az ő irgalmasságából, a Szentlélek újjáalkotó és megújító fürdője által, 6akit bőségesen kiárasztott ránk Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, 7hogy kegyelme révén megigazulva, reménybeli örököseivé legyünk az örök életnek.
Pál felszólítja Tituszt, figyelmeztesse a keresztényeket, hogy engedelmeskedniük kell és alá kell vetniük magukat a hatalmon lévőknek. Pál apostol már a Rómaiakhoz írt levelében megmagyarázta, mi az alapja ennek az engedelmességnek: kijelentette, hogy minden tekintély Istentől jön. Az apostol azt szeretné, hogy a keresztények érezzenek felelősséget a társadalom iránt, hogy olyan viselkedésmódok vésődjenek bele a társadalomba, melyek segítik a békés együttélést, ami mindenki javát szolgálja. A keresztény viselkedésnek nemcsak a közösségen belül, hanem azon kívül is példaértékűnek kell lennie. Ezért kéri az apostol, hogy „legyenek készen minden jóra. Senkit ne szidalmazzanak, legyenek békeszeretőek és barátságosak, s tanúsítsanak kellő szelídséget mindenki iránt”. Ezek a szavak ma is különösen értékesek. A keresztények arra kaptak meghívást, hogy tegyék emberibbé a társadalmat, melyben élnek, hogy kisebb legyen a közöny, kevesebb legyen az erőszak és a viszály. Az apostol emlékeztet rá, hogy sokkal korábban ő maga és olvasói is pogány, „balga” módon viselkedtek, „értelem” nélkül, irányvesztetten, cél nélkül, a bűn és a halál rabságában vergődő élet foglyaként. A keresztényeknek soha nem szabad megfeledkezniük arról, milyen szomorú helyzetben voltak korábban, amiből a kegyelem révén megszabadultak: „Amikor azonban üdvözítő Istenünk kinyilvánította jóságát és emberszeretetét, megmentett minket. Nem azért, mert igazak voltak tetteink, hanem irgalmasságból.” Az apostol hangsúlyozza a megváltó Isten irgalmának elsőségét. A megváltás pedig „a megújulás fürdőjében” történt, a keresztség által. Megkereszteltnek lenni azt jelenti, hogy új életre születünk újjá, megmerítkezünk az Egyház, a keresztény közösség életében. Isten ingyenes ajándéka ez, aki szeretetében új életre szül minket.
Imádság a szentekkel
