Fil 3,17–4,1 – A szentek követése
17Legyetek követőim, testvérek, és figyeljetek azokra, akik úgy élnek, ahogy példát adtunk nektek. 18Mert sokan élnek úgy – sokszor mondtam nektek, és most is sírva mondom –, mint Krisztus keresztjének ellenségei. 19Végük a pusztulás, istenük a hasuk, dicsekvésük az, ami a szégyenük, s a figyelmük földi dolgokra irányul. 20A mi hazánk azonban a mennyekben van, ahonnan mint üdvözítőt várjuk az Úr Jézus Krisztust. 21Ő átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi az ő dicsőséges testéhez, azzal az erővel, amellyel hatalma alá vethet mindent.
1Azért tehát, szeretett és hőn óhajtott testvéreim, örömöm és koronám, így tartsatok ki az Úrban, szeretteim!
Az
apostol nem habozik saját magát példaként állítani, hogy a közösségben meglévő
kísértések és zűrzavar közepette a filippi keresztények az ő emberségét és
lelkiségét kövessék. Milyen könnyű beengedni a közösségbe a világi
gondolkodásmódot, melyet Benedek pápa tisztátalanságnak hívott, vagy amit
Ferenc pápa világi kísértésnek nevez. Mindebből az következik, hogy nem élik az
irgalmasságot, mert a világ nem ismeri a másik ember nyomorúsága iránti
szeretetet, csakis az ítélkezést, a szembenállást és az érdekérvényesítést.
Pált a közösség iránt érzett szeretete könnyekig meghatja. Soha nem szabad
elfelejtenünk, hogy hozzáállásunk mennyi szenvedést okozhat testvéreinknek. Pál
szenvedélyesen szeretné megőrizni a közösség egységét, és szenvedélyes
szeretettel hirdeti az evangéliumot. Nem közömbös aziránt, ami történik, ami
távol van „Krisztus keresztjétől”, az evangéliumtól. Az apostol igazi testvér,
senkit nem akar elveszíteni azok közül, akik rá vannak bízva. Valódi pásztor,
aki szereti és megvédi bárányait a szörnyű farkastól, ami a világi
gondolkodást, az önzést jelenti. Szeretete nem felszínes, mely mindent
közömbösen fogad. „Könnyek közt” ír a filippieknek, hogy meggyőzze őket. Rámutat,
hogy akik az önzetlen szeretet, azaz a kereszt ellenségeiként élnek, elvesznek,
mert „végük a pusztulás, istenük a hasuk, azzal dicsekszenek, ami gyalázatukra
válik, s eszüket földi dolgokon járatják”. A mi hazánk a mennyben van – írja. Csak
az képes valódi életet élni a földön, aki a mennyet, vagyis az Isten dolgait
keresi. Aki megmarad az evangélium kötelékében, az átalakul már most, hogy
készen álljon a mennyre. Azt írja az apostol, hogy Jézus „átalakítja gyarló testünket, és
hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez”. Nem csak az egyes ember testét
alakítja át, hanem az egész emberi közösséget, magát a teremtett világot.
Imádság a
szegényekért
