Ez 34,11–12. 15–17; Zsolt 22 (21); 1 Kor 15,20–26.28; Mt 25,31–46
Az írja az evangélium: az ítélet úgy kezdődik, hogy az Úr különválasztja egymástól az embereket, ahogyan a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól. Az előbbieket jobbjára állítja, utóbbiakat a baljára. Nem arról van szó, hogy az egyik népet elkülöníti a másiktól, hanem hogy az egyes népeken belül tesz különbséget az emberek között; és nem is a hívőket választja el a nem hívőktől. A szétválasztás mindkét csoporton belül létezik, sőt, a megosztottság az egyes emberen belül is ott van: egy részünk Jézus jobbján, más részünk Jézus balján áll. A különválasztás nem ideológiai, kulturális, még csak nem is vallási alapon történik, hanem attól függ, milyen kapcsolatban voltunk a szegényekkel. Életünknek az a szakasza fog bennünket üdvözíteni, amikor enni adtunk az éhezőnek, inni adtunk a szomjazónak, fölruháztuk a mezítelent, meglátogattuk a foglyokat. A többit, ami a balján van, felégetik, elpusztítják.
A bíró maga Jézus, aki fölfedi magát: „Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom…” A bíró és az őt faggatók két csoportja közt zajló párbeszéd rávilágít erre a zavarba ejtő szempontra: a világmindenség bírája, akit mindenki, jók és gonoszok, hívők és nem hívők is elismernek királynak és Úrnak, olyan ember arcát ölti magára, aki az utcán él, az elhagyott idős, a torz gyermek, a sok visszautasított, be nem fogadott idegen arcát. Mindenki tudná folytatni a sort, elég kicsit körbenézni városaink utcáin. Talán éppen a jelenség gyakoriságát mutatja, hogy a szegénység hat formáját néhány versen belül monoton módon ismétli a szöveg. Ez pedig azt jelenti, hogy amikor végül Isten elé állunk, akkor nem hősies, különleges tetteinkről számolunk el, hanem a gyengékkel és szegényekkel való találkozásainkról a hétköznapokban. Az evangélium szerint az üdvösség feltétele a szegények irányában megnyilvánuló szeretet és figyelem gyakorlása; nem számít, hogy tudod-e vagy sem, hogy Jézus van jelen bennük.
Objektív tény tehát, hogy Jézus azonos a szegényekkel. Ők Krisztus szentsége, nem azért, mert jók és becsületesek, hanem csakis azért, mert szegények. Azt olvassuk, hogy aki üdvözül, egyértelműen kijelenti, hogy nem ismerte föl Krisztust azokban a szegényekben, akiknek segített. Ez azonban nem számít: az együttérzés, a segítség számít, az, hogy a szívünkben az Úr érzései élnek, akár tisztában vagyunk vele, akár nem. Ami biztos, az az, hogy a szegények megsegítésén múlik az üdvösségünk, az egyes emberé és a közös üdvösségünk is.
Imádság az Úr napján
