Jel 14,1–3.4b–5 – A Bárány és a száznegyvennégyezer
1Ekkor íme, láttam, hogy a Bárány a Sion hegyén állt, és vele a száznegyvennégyezer, akiknek homlokára volt írvaaz ő neve és az ő Atyjának neve. 2Egy hangot hallottam az égből, amely olyan volt, mint a nagy vizek zúgása és mint a mennydörgés, s a hang, amelyet hallottam, olyan volt, mint a hárfákon játszó hárfásoké. 3Új éneket énekeltek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt, és senki más nem tudta megtanulni azt az éneke. Követik a Bárányt, amerre csak megy; ők megváltást nyertek az emberek közül, zsengéül Istennek és a Báránynak, 5és a szájukban nem találtatott hazugság, mert szeplőtelenek.
A két vadállat után János lát egy harmadik látomást is: Sion hegyén látja dicsőségében felemelkedni a Bárány Krisztust, aki teljes valójában lép színre. Ismerjük már a szimbolikát, a Bárány az engedelmességet jelenti, a húsvéti áldozati sorsot fejezi ki. Vagyis Krisztus jele, aki kereszthalált halt, feláldoztatott, és az ő jele a húsvéti dicsőség miatt is. Úgy ábrázolja, hogy a templom hegyén áll: a győzelem és a dicsőség jele, hogy emelkedetten áll. Sion lesz az a hely, ahova tart a Bárány vére által megváltottak egész közössége. A hegy lejtőin a kiválasztottak, az igazak, a mártírok végtelen menete tart fölfelé. Egyértelmű az ellentét az előző menettel, a vadállat követőivel: azok a szolgaság és az erőszak jelét viselték magukon, ezek pedig Isten és Krisztus jelét viselik. Hiába munkálkodik a gonosz a hívők ellen, senki nem képes kiszakítani őket Isten kezéből. A száznegyvennégyezer azon túl, hogy jelképezi a mennybe jutó közösséget, jelképezi azokat a hívőket is, akik még ki vannak téve az ellenség támadásainak. Az evangélium hallgatásában hűséges keresztényekről van szó, akik kitartanak az Úr követésében, „bárhova megy”, egészen a halálig, a mártírhalálig. Ők a megváltottak, az Úr tulajdonai: „szüzek maradtak”, vagyis nem fertőzték meg őket a világ bálványai (a paráználkodás mindig a bálványimádás szimbóluma). Ők – folytatja az apostol – „megváltottak az emberek közül, az Isten és a Bárány első termése”. Nem maradnak magukra, a vak végzet hatalmában, hiszen homlokukon Isten és a Bárány jele áll, nem a vadállaté. Ők, és csak ők képesek megérteni azt az éneket, ami a mennyből száll alá (ez az Istennel és a szentekkel való közösséget jelenti), és egyesülni az Úr dicsőítésében.
Imádság a szegényekért
