Az evangéliumért meghalt vértanúkra emlékezünk.
Jn 12,1–11 – Jézust megkenik olajjal Betániában
A virágvasárnappal beléptünk a nagyhétbe. János evangéliuma a szenvedéstörténet elbeszélését a betániai vacsorával kezdi, Márta, Mária és Lázár házában. Ez a család nagyon kedves volt Jézus számára. Hat nap volt már csak hátra húsvétig, és Jézus ismét együtt vacsorázott barátaival. Lázár is ott volt, akinek Jézus nem sokkal korábban adta vissza az életet. A vacsora alatt Mária fölkel, Jézus lábához térdel, és megkeni olajjal, aztán megtörli a hajával. A ház megtelik a finom illattal. Ez a gesztus lehet a szeretetteli hála jelképe, amiért az életet ajándékozta a fivérének. Mindenesetre a szeretet gesztusa ez, mely az ingyenesség illatát árasztja. Mária egyáltalán nem számol azzal, hogy esetleg „pazarol”. Számára egyedül a próféta iránt érzett szeretet a fontos, aki visszaadta neki testvérét, és aki ilyen gyengéd szeretettel viseltetett a házuk iránt. Júdás nem így gondolkodik erről. Az ő szemében ez a szeretetteljes gesztus csupán hasztalan pazarlás. „Júdás érdeklődése” – amint az evangélista meg is jegyzi – valójában a pénzre irányul, nem a szegényekre. Egészen pontosan pedig a megtérülésre összpontosít. A saját tulajdon iránti sóvárgás elvakította őt. Jézus azonnal válaszol Júdásnak, azt mondja: „Hagyd békén! Hadd tegye.” Hagyja, hogy Mária folytassa szeretetből fakadó cselekedetét: ez az olaj előrevetíti a másik olajat, amivel temetése előtt kenik majd meg. Aztán hozzáfűzi: „Szegények mindig vannak veletek, de én nem leszek mindig veletek.” Nem sokkal ezután kezdődik keresztútja, mely haláláig vezet. Mária az egyetlen, aki megértette, hogy Jézusra a halál vár, ezért most szeretetre, közelségre van szüksége, mint minden halálba indulónak. Ez az asszony hagyta, hogy magával ragadja Jézus szeretete. Arra tanít minket, hogyan maradjunk ezekben a napokban a rendkívüli Mester közelében, és hogyan legyünk a szegények mellett, akik az ő teste.
Nagyheti imádság
