Lk
15,1–3.11–32 – Példabeszéd a tékozló fiúról
Nagyböjti, Krisztus-követő utunk során az ezen a napon olvasott
evangéliumi rész a megbocsátásról beszél nekünk. A tékozló fiú
példabeszédével azt akarja megmutatni, hogyan viselkedik Isten a gyermekeivel
szemben: elképzelhetetlenül irgalmas apaként. Az egész történet arra épül, hogy
az apa szokatlan viselkedését dicséri a fiával szemben, aki elhagyta a házat és
eltékozolta minden vagyonát. Az apa áll a jelenet középpontjában. Az
evangéliumi történet csúcspontja az, ahogyan megöleli a kiesebbik fiát; annak értelmetlen
döntései és minden ebből fakadó cselekedete ellenére az apa várja, hogy
hazatérjen, és ünnepséget rendezhessen neki. Ha a mennyei Atya ilyen, hogy is
viselkedhetett volna másképpen Jézus? A történet folytatódik, megmutatja a
nagyobbik fiút. Az evangélista elénk tárja, hogy ez a fiú is távol volt az apa
irgalmasságától. Megható a jelenet, ahogyan az apa, amint meglátja közeledni
kisebbik fiát, futva megy elébe. Ilyen a mennyei Atya, éppen, mint a
példabeszédben az apa – ezt akarja mondani Jézus. Futva jön elénk, hogy újra
maga mellett tudjon bennünket. Ez a keresztény megbocsátás lényege: Istentől
ered, még mielőtt bennünk megszületne. Azt kéri tőlünk, fogadjuk el az ölelést.
A fiát megölelő atya jelenete a bűnbocsánat szentségének, a megbocsátásnak
a legtisztább ikonja. Úgy tűnik fel, az apa nem képes fiai nélkül meglenni.
Ezért kimegy idősebb fia elé is, aki pedig nem akar belépni: neki is meg kell
ölelnie fivérét. Igen, Isten pont ilyen: mindig megelőz bennünket a szeretetben,
elénk siet, bűnösök elé, hogy megöleljen, hogy megtanítson minket egymást is
megölelni. A nagyböjti idő pedig alkalmas rá, hogy megéljük a megbocsátás
örömének gazdagságát, úgy a szentgyónásban, mint a testvérekkel való
kiengesztelődésben.
Előesti
imádság
