Mk 12,28–34 –
Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr, akit szeretnünk kell
Márk evangéliumának ez a része Jézus jeruzsálemi
működésének egyik jelenetét írja le. A nép vezetőinek ellenséges
hozzáállása egyre fenyegetőbbé válik. Ám egy írástudó őszinte kérdéssel fordul
Jézushoz: „Melyik az első a parancsok közül?” Bölcs volt ez az írástudó,
tisztában volt vele, hogy nem mindig nála van az igazság, neki is szüksége van
rá, hogy tanuljon egy nála bölcsebb mestertől. Mindannyiunknak szükségünk van arra,
hogy megkérdezzük a nekünk ajándékozott Szentlélektől, mi a Szentírás valódi
értelme az életünk és a világ számára. Senki nem a saját mestere. Sajnos
könnyen megfeledkezünk róla, hogy kinyissuk a Szentírást, imádságos lélekkel olvassuk,
mert biztosak vagyunk magunkban, azt hisszük, nagyon is jól tudjuk, mit
tegyünk, hogyan éljünk. Ezzel az önelégültség bűnébe esünk, azt hisszük,
boldogulunk Isten és az ő szava nélkül is. Ez az írástudó ma megtanítja nekünk,
hogyan álljunk meg Jézus előtt. Kérdezzük mi is vele: „Mester, mi az evangélium
lényege?” Jézus részletesen válaszol, hogy megértsük: nélküle, az ő Szentlelke
nélkül nehéz megérteni a Szentírást. Azt válaszolja, hogy „az első parancs”
tartalma kettős: szeretni kell Istent és a felebarátot. Két egymástól
elválaszthatatlan szeretet ez, sőt tulajdonképpen egy. Nem lehet elválasztani
egymástól Istent és a felebarátot. János apostol így ír erről: „aki nem szereti
testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát” (1Jn 4,20).
Jézus maga mutatja meg ezt nekünk: mindenekfölött szerette az Atyát, a saját
életénél is jobban, és mindenekfölött szerette az embereket, a saját életénél
is jobban. De ahhoz, hogy megértsük Isten és a felebarát szeretetének egységét,
előbb egy másik meghívást kell elfogadnunk: „Ez az első: Halld, Izrael!” A nagyböjt
idején újra és újra elhangzik annak fontossága, hogy hallgassuk Istent, aki
szól hozzánk. Aki nem hallgatja őt, az csak saját magát hallja, és nem tudja
megélni a szeretet parancsának teljességét.
A Szent
Kereszt imádsága
