Kiv 20,1–17;
Zsolt 19 (18); 1Kor 1,22–25; Jn 2,13–25
„A zsidók húsvétjának közeledtével Jézus fölment
Jeruzsálembe.” Így kezdődik ez az evangéliumi szakasz, mintha arra akarná
felhívni a figyelmünket, hogy ne kalandozzanak el a gondolataink. Sőt, arra
ösztönöz, egyesüljünk a tanítványok csoportjával, mely kíséri Jézust; továbbá
faggat, megtettük-e a nagyböjti utat idáig. Könnyen lelassulnak a lépteink,
könnyen eltávolodunk az Úr gondolataitól. Ahányszor csak felülkerekedik a saját
énünk, eltávolodunk az Úrtól és testvéreinktől. De az evangélium ismét szól
hozzánk, hogy megmutassa az utat, melyen járnunk kell, és hogy megtartson
minket Jézus hallgatásában. János evangélista elbeszéli: Jézus Jeruzsálembe
megy, hogy ott ünnepelje meg a húsvétot. A kereskedők kiűzése a templomból
megmutatja Jézus féltő szeretetét, ahogyan a próféta mondta: „Emészt a házadért
való buzgalom.” Jézus itt különösképpen keménynek és elszántnak mutatkozik,
hiszen jól tudja, hogy abban a templomban, ahova ezek a kis üzletek
beszivárognak, előbb-utóbb az ember életét is eladják, csekély harminc ezüstpénzért.
De melyik fajta kereskedés botránkoztatja meg ennyire Jézust?
Van olyan kereskedelem, amire fontos odafigyelnünk: a
szívekben zajlik. Ez gerjeszti haragra az Urat, mert a szív az igazi templom, ahol
Isten lakni akar. Az effajta kereskedés tárgya pedig az életről alkotott
felfogás és az életvitel maga. Hányszor egyszerűsítjük le az adásvétel
szintjére, ahol nincs többé jelen a szeretet ingyenessége! Hányszor kell
észrevennünk, kezdve saját magunkon, hogy milyen ritka az ingyenesség, a
nagylelkűség, az irgalmasság, a megbocsátás, a kegyelem! Az emberek életét
mintha kivédhetetlenül a személyes érdeken, a csoport vagy a nemzet érdekein
alapuló vastörvény uralná. Mindannyian többé-kevésbé azon fáradozunk, hogy
saját magunkért, saját nyereségünkért cselekedjünk, és nem törődünk vele, hogy
ebből az önteltség, a kielégíthetetlenség, a telhetetlenség keserű füvei nőnek
ki. Az számít, az értékes, amit nyerünk, bármi áron.
Jézus újra belép életünkbe, és ahogy a templomban tette,
lerombolja ezt az uralmat, fölborítja a saját kis érdekeink pultjait, hogy
megerősítse Isten abszolút elsőségét. Ezt a célt tűzte ki mindannyiunk, a
szívünk és az életünk számára, hogy megnyíljunk Isten befogadására. Ez az ő
féltő szeretete, buzgalma irántunk! Ezért az evangélium azzá az ostorrá válik,
amivel Jézus a szívünket, az életünket akarja megváltoztatni. Sőt, minden
alkalommal, amikor kinyílik ez a kis könyv, az őt hallgató ember szívéből elűzi
az önszeretetet és megdönti azt a kitartó igyekezetet, hogy mindenáron a saját
dolgai után menjen. Az evangélium az a „kétélű kard”, amelyről Pál apostol
beszél; amely csontig hatol, hogy elszakítson bennünket a gonosztól.
Imádság az
Úr napján
