Szent Márk emléknapja: Barnabással és Pállal, később Péterrel is osztozott az evangélium hirdetésében és a tanúságtételben; ő az első írott evangélium szerzője.
ApCsel 4,8–12; Zsolt 118 (117); 1Jn 3,1–2; Jn 10,11–18
Az evangélium Jézus szenvedéllyel teli beszédének második részéhez vezet minket, ahol jó pásztorként mutatkozik meg. Kapuról is beszél, melyen át belépnek a juhok, akiket összegyűjtött, vezet és megvéd, akár élete árán is. És világossá teszi: „A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal.” Ez a különbség a béres és a pásztor között: az egyik Istent szereti, és a felebarátait, a másik saját magát. A kettő közti távolságot még világosabbá teszi Jézus azzal, hogy amikor a béres látja, jön a farkas, elmenekül, és otthagyja juhait. És valóban, mindig fennáll egyfajta cinkos viszony a béres szökése és a farkas pusztító tevékenysége között, a béres lemondása vagy közönye és a gonosz által elkövetett erőszak között. „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért.” Az egész evangéliumban ott feszül ez a kép, meg akarja mutatni ezt a kapcsolatot a fáradt és erejét vesztett tömegek – akik olyanok, mint a pásztor nélküli juhok – és a sorsukon megrendülő Jézus között. Olyan szeretet ez, mely arra ösztönözte, hogy kilépjen önmagából és kilépjen az övéi közül is, akik pedig gyakran azt szerették volna, hogy maradjon ott, a megszokott akolban. Jézus azt mondja: „Ha közületek valakinek van száz juha, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a pusztában a kilencvenkilencet, hogy keresse az egy elveszettet, amíg meg nem találja?” (Lk 15,4) Arra ösztönöz, hogy lépjünk ki, menjünk el a gyöngékhez, menjünk el a legmélyebbre, a legtávolabbi perifériákra, vagy ahogy az ortodox hagyomány mondja, szálljunk le a „poklokra”, ennek a világnak a poklaira, hogy megmentsük azokat, akiknek segítségre van szükségük. A feltámadott Úr bevon minket ebbe a lefelé tartó utazásába és testvéreink, különösen a szegények pásztorává, őrzőjévé tesz minket.
Ebben a korban, mely tele van rabló és pusztító farkasokkal, béresekkel – köztük hamis prófétákkal, akik sok embert becsapnak a földön – és tele van közönyösekkel, az Úr új szenvedélyt kér tőlünk: legyünk vele együtt korunk tömegeinek pásztorai. Ne fékezzünk, ne találjunk ki kifogásokat, ne mondjuk, hogy mi csak juhok vagyunk. Az evangélium azt tanítja nekünk, hogy a pásztor is egy juh, aki megtanult szeretni, akiben elkezdtek élni Jézus érzései, az ő szeretete. Ezért mondja Jézus a tanítványoknak: „Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.” A bárányok a gyengéddé vált juhok, akik kitágították szívüket, akik túllátnak megszokásaikon, bezártságukon, és akik Jézussal együtt mondják: „De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem. Hallgatni fognak szavamra, s egy nyáj lesz és egy pásztor.”
Imádság az apostolokkal
