Jn 6,16–21 – Jézus a vízen jár
Amikor a kenyérszaporítás után Jézus azt látja, hogy a tömeg királlyá akarja tenni, elmenekül egyedül a hegyre. A magukra maradt tanítványok csónakba szállnak, és elindulnak Kafarnaum felé. Hazamennek. Az evangélista megjegyzi, hogy éjszaka volt. Nem is annyira a késői óra, hanem inkább Jézus hiánya miatt. Ráadásul a tó is háborgott. Szimbolikusan benne van ebben a jelenetben minden vihar, ami az életünket háborgatja. Ilyenkor az emberek megijednek, félnek. A szenvedés elbizonytalanít, a természeti katasztrófák láttán elakad a szavunk, ahogyan a nemrégen beköszöntött világjárvány esetében is. Olykor úgy látszik, az emberek a gonosz szakadékában vergődnek, és ilyenkor megijedünk, kételkedni kezdünk, és reményvesztetten tekintünk jövőnkre, a világra. Valójában Jézus a sötétség pillanataiban, a leginkább drámai pillanatokban sincs távol. Az élet viharos vizein jár ma is, utat vág magának a ránk törő hullámok, a kétségek között, melyek megszomorítják és megnehezítik életünket. Valójában mi vagyunk azok, akik megfeledkezünk róla, vagy rosszabb esetben el is menekülünk előle, ahogyan az apostolok tették azon az estén. Az evangélista azt írja: „látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához. Megijedtek.” Gyakran mi sem engedjük, hogy megvigasztaljon és megerősítsen az evangélium, a testvérek szeretete, inkább egyedül maradunk félelmeinkkel, és ez olyan ösztönös és természetes érzés, hogy inkább magunkénak érezzük, mint az Úr közelségét. Ám a valóság szerencsére nem ez: Jézus irántunk való szeretete erősebb félelmeinknél, még ha mi szívesebben maradnánk is képzelt bizonyosságaink bárkájában, mert elbizakodottságunkban azt hisszük, képesek vagyunk egyedül legyőzni az élet összes hurrikánját. Jézus hozzánk lép és így szól: „Én vagyok, ne féljetek!” Ma is ezekkel a jóságos szavakkal lép tanítványaihoz, ahányszor csak az evangéliumot hirdetik. És ha befogadjuk, ahogyan a tanítványok befogadták Jézust, akkor lecsöndesíti a szelet. A tanítvány nem tapasztalatai vagy ereje miatt magabiztos, hanem mert az Úrra bízza magát. Az Úr az, aki segítségünkre siet, beszáll a bárkánkba, és biztonságos kikötőbe vezet.
Előesti imádság
