Emlékezzünk meg Tyihonról: Moszkva és egész Oroszország pátriárkája, 1925-ben halt meg. Vele együtt az Orosz Ortodox Egyház minden hívőjéről, akik a kommunista rezsim idején lettek vértanúvá, hitvallóvá. Emlékezzünk meg az 1994-es ruandai népirtásról.
Lk 24,13–35 – Az emmauszi tanítványok
Az emmauszi események fölidézésével benne maradunk a húsvét misztériumában, hogy újra megéljük és továbbadjuk; hogy a feltámadott élet irányába fordítsa ezt a világot. A két tanítvány útja velünk folytatódik. Szomorúságuk a mi szomorúságunk is lehet, amikor látjuk, milyen sok ember szenved az erőszak, a háborúk szorításában. Sokan, túl sokan vannak még a földön a „keresztre feszítettek”. Mi is megadhatjuk magunkat, beletörődhetünk abba, hogy semmi nem változhat, és a két tanítványhoz hasonlóan visszatérhetünk kis falunkba, saját foglalatosságainkhoz, megszokott dolgainkhoz, elveszítve a jobb világ álmát. Sajnos mindig van ok a beletörődésre: eltelt már három nap, sok év, és mintha semmi nem változna ezen a világon. Hol van az evangélium ereje, mely mindent megváltoztat? Hol van az élet győzelme a halál fölött? Hogyan lehet ezt a sok gyűlöletet, sok gonoszságot kiűzni a világból? Olyan kérdések ezek, melyek teljesen normálisnak, sőt realistának tűnnek föl. És akkor eljön az idei húsvét, hogy ismét bevonjon minket az útba, ahogyan a két emmauszi tanítvánnyal történt.
Jön egy idegen – igen, egy olyan ember, aki nem törődik bele a világ uralkodó mentalitásába –, és elkezdi magyarázni a Szentírást. Ez a mindennapos találkozás a Szentírással, amit az Úr kér tőlünk. Arról van szó, hogy újra meg kell hallgatnunk az Urat, újra bensőségesebb kapcsolatot kell kialakítani a Szentírással, hogy megérezzük erejét. Az Isten szavával való mindennapos találkozás ez. A szó valóban idegen, abban az értelemben, hogy más, mint a szívünk, a gondolataink, és azért szegődik mellénk, hogy megvilágítsa elménket Isten álmával, fölmelegítse szívünket a feltámadt Jézus szenvedélyes szeretetével. És szívünkből egyszerű imádság tör fel: „Maradj velünk!” Az idegen, aki eddig beszélt, most meghallgatja kettejük imádságát. Jézus meghallgatta őket, bement a házba és velük evett. És amikor megtörte a kenyeret, kinyílt a szemük, és fölismerték. Csak Jézus tudott így beszélni, csak Jézus tudta így megtörni a kenyeret. Ők ketten fölismerték. Jézus nem volt a sírban. Élt, és elkísérte őket az út során.
Húsvéti imádság
