Jn 12,44–50 – Világosságul jöttem a világba
Jézus nem csak úgy mutatkozik be, mint az Atya küldötte, hanem mint aki egy vele: ő és az Atya egy. Az evangéliumi üzenet szívét tárja elénk ez a misztérium, ez az örömhír, amit Jézus a fizikai jelenlétével átad nekünk. Megtestesült, valódi emberré lett, hogy fölfedje a világ előtt Isten emberiség iránti szeretetének kifürkészhetetlen misztériumát. Jézus tudatában van annak, hogy központi jelentőségű kinyilatkoztatás ez: „nem magamtól beszéltem, hanem aki küldött, az Atya hagyta meg, mit mondjak és mit hirdessek.” Jézus, Isten exegétája (szövegmagyarázója), szavaival és tetteivel, egész életével magyarázza nekünk Isten szeretetét. „Aki hisz bennem… s aki lát” – mondja Jézus – az az Atyában hisz, az Atyát látja. Ezért olyan komoly dolog látni Jézust és hallgatni a szavát. Az üdvösségünk vagy annak elvesztése forog kockán. Jézus szüntelenül beszél hozzánk, kísér minket az úton, buzdít. Tudja, hogy az üdvösség azon áll, meghallgatjuk-e őt. Ezért jött ilyen közel hozzánk, hogy minden lehetséges módon megmentsen minket. Azt mondja, az igazi ítéletet nem Isten szava mondja ki. Nem azért hirdetik nekünk Isten szavát, hogy elítéljen, hanem hogy megmentsen. Mi magunk ítéljük el magunkat, amikor nem hallgatjuk meg őt, vagyis nem akarjuk megváltoztatni a szívünket. Jézus beszél hozzánk, hogy bevezessen minket Isten szeretetének misztériumába: „amit hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya mondta.” Olyan ez, mint egy szeretetlánc: az Atya átadja a Fiúnak szeretetét, a Fiú pedig átadja nekünk. A keresztények arra kaptak meghívást, hogy a szeretetnek ezt a körforgását éljék meg és tanúsítsák, egészen a föld végső határáig. És Isten beteljesíti majd, amit elkezdett velünk.
Imádság a szentekkel
