Lk 23,50–56 – Jézus temetése
Volt egy derék és igaz férfi, aki nem értett egyet a döntéssel, hogy Jézust megöljék. Arimateai József tartózkodott, mikor a főpapi tanács a halálos ítéletet meghozta. Jézus története végén tehát színre lép egy másik József. Az első Heródestől mentette meg Jézust, a második leveszi a keresztről, gyolcsba göngyöli, és egy új sírba helyezi. Csatlakoznak hozzá az asszonyok is, akik követték Jézust. A sír, a világ fájdalma, a halál, a tanítványok álmossága, a szenvedés láttán nem marad más, mint hinni Jézus szavaiban, aki az Atyára bízta magát. Aki nem azonosul a döntéssel, hogy meggyilkolják és eltapossák az embert, az a tömérdek fájdalom láttán ne csak sírjon, hanem higgyen, imádkozzon és reménykedjen egy új nap eljövetelében; adja oda, amije van, még ha csak az irgalmasság egy vászondarabja is az, vagy egy sírhely a temetéshez. Az Egyháznak a Szentírás ide vonatkozó szakaszaira épülő hagyománya szerint Jézus ezen a napon „alászállt a poklokra”, a halottak országába, hogy Ádámon és Éván kezdve kivezesse onnan a halottakat, és magával vigye őket a paradicsomba. Ezt ábrázolja az ortodox tradícióban tisztelt húsvéti ikon. Innen indul a feltámadás, abból, hogy Jézus alászáll a poklokra, e világ poklaira. Mondhatjuk, Jézus ma is alászáll e világ poklaira, hogy kiragadja a halál markából azokat, akiket a gonosz megsebzett és eltiport. A Feltámadott magával akarja vinni őket a mennybe. Hozzájuk és sok más emberhez is így szól, ma is: „Még ma velem leszel a paradicsomban.”
Nagyheti imádság
