Jn 10,22–30 – Örök életet adok juhaimnak
János evangélista elmondja, hogy Jézus Salamon csarnokában járt ezen az ünnepen. Ez a templomtér belső csarnokainak egyike volt. A feltámadás után ezen a helyen tartja találkozóit az első keresztény közösség, mintha továbbra is azokra a helyekre akarnának járni, melyek kedvesek voltak Jézus számára, és folytatni akarnák, amit Jézus tett és mondott. Sokan sereglettek oda abba a csarnokba, hogy Jézust hallgassák. Néhányan megkérik, hogy mondja meg nyíltan, ő-e a Messiás. Nem akarnak többé bizonytalanságban, kétségek között élni. Jogosnak látszik a kérés: „Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan.” Nem volt elhibázott kérdés. Ám Isten keresését nem lehet leszűkíteni a saját nyugalmunk, jólétünk iránti vágyra. Isten keresésének feltétele, hogy hagyjuk el meggyőződéseinket, szokásainkat, engedjük, hogy Isten bevonjon minket szeretettervébe, ami magának Jézusnak a szeretetterve, vagyis az, hogy mindenki üdvözüljön, kezdve a legszegényebbektől. Összhang van a mennyei Atya és a Fiú között, akit azért küldött, hogy összegyűjtse és bőséges legelőre vezesse a szétszóródott nyájat. Jézus így válaszol nekik: „A tettek, amelyeket Atyám nevében véghez viszek, tanúságot tesznek mellettem.” De azoknak az embereknek a látását elhomályosította az önzés és egy olyan vallásosság, ami nem vette figyelembe az emberek javát, különösen a szegényekét nem. „Mégsem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók.” Nem érezték, hogy szükségük van egy pásztorra, egy vezetőre, világosságra a lépteikhez. Ha nem hallgatjuk az Urat és az ő szavát, ha nem teszünk azért, hogy testvériesebbé és szolidárisabbá tegyük az életet, akkor gyakorlatilag lehetetlen közel kerülnünk Isten misztériumához.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
