Jn 6,44–51 – Én vagyok az élő kenyér
A hit nem az emberek erőfeszítésének gyümölcse, akik igyekeznek jó és erkölcsös életet élni. A hit kezdete Istenben van: „Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza” – mondja Jézus. Sokféle út vezet hozzá, de mindegyikhez szükséges a Jézussal való igazi találkozás. Amikor Jézus szabadon idézi Izajás prófétát – „Mindnyájan Isten tanítványai lesznek” (Iz 54,13) –, arra hívja föl a figyelmet, hogy a hitben elsődleges helye van a meghallgatásnak. Jézus azt sugallja, hogy az Istennel való találkozás privilegizált útja Isten szavának figyelmes és készséges hallgatása. Szavaiban nagy vonzerő van: kitágítják a szívet és az elmét, belehelyeznek Istennek a világról alkotott nagy tervébe, lehetővé teszik számunkra, hogy részt vegyünk Istennek a világban folyó üdvözítő tevékenységében. Ezt jelenti, amit Jézus mond: „Mindenki, aki hallgat az Atyára és tanul tőle, hozzám jön.” Nehezen tudjuk elképzelni, hogy Isten a keresztény igehirdetés gyengeségén keresztül vonz magához. Mindannyian tudjuk, milyen végesek és gyengék az emberi dolgok. Sokkal jobb abban az Istenben bízni, aki egy nép, a keresztény nép gyenge szavait választotta, melyek egy sok-sok század óta fennálló szeretetkapcsolatot mutatnak meg. Nincs szükség nagy erőfeszítésekre, hogy megértsük Isten irántunk való szeretetét. Meg is könnyítette ezt nekünk: saját Fiát küldte el, aki kinyilatkoztatta előttünk az Úr irgalmas arcát.
Imádság az Egyházért
