A Santa Maria in Trastevere bazilikában a betegekért imádkoznak.
Szent Cirill (†869) és Metód (†885) szláv egyházatyák és Európa védőszentjei emléknapja
Jak 1,1–11. Bízzuk magunkat az Úrra
A mai naptól kezdve a hónap végéig a napi liturgia során Jakab levelén elmélkedünk. A legrégebbi hagyomány a szerzőt Jakabbal, az „Úr testvérével” azonosítja (Mt 13,55), aki a levél elején Isten szolgájaként mutatkozik be. Ezen a tituluson alapszik szavainak tekintélye. Ezáltal helyezi el magát abban a biblikus hagyományban, ami megmutatja, hogy az Úr mindig maga választja ki a szolgáit (Mózest, Ábrahámot, Dávidot és az összes prófétát). Ezzel az apostoli tekintéllyel fölruházva fordul Jakab a szórványban élő keresztény közösségekhez. Ezek a közösségek ugyan a világban szétszóródva élnek, mégis egyetlen néppé teszi őket Jézus evangéliuma: Isten népévé. Jakab azt akarja, hogy a közösségek érezzék jól magukat. Arra buzdítja őket, hogy mindig maradjanak derűsek, még az őket ért megpróbáltatások és nehézségek közepette is. A megpróbáltatás, a kísértés – írja a szerző – jó alkalom a növekedésre. Az öröm, amiről Jakab beszél, nem azonos a világ örömével, hiszen ez utóbbi mindenáron, szinte kétségbeesetten igyekszik elkerülni a megpróbáltatásokat. Assisi Szent Ferenc éppen arról a tökéletes boldogságról beszél, amit az élet nehézségei közepette tapasztalhat meg az ember. Az élet próbatételei segítenek megérlelni bennünk a türelem erényét. Jakab szerint a türelem nem egyenlő a beletörődéssel. Sőt, gyakran éppen a gyors megoldásra való törekvés, a vágy, hogy azonnal lássuk munkánk gyümölcsét, tesz felületessé bennünket. A türelem ezzel szemben Isten felé tereli a hívő embert, arra ösztönzi, hogy kérje tőle a bölcsességet, melynek révén megküzdhet a nehéz pillanatokkal, és le is győzheti őket. Isten – biztosít bennünket az apostol – nagylelkűen megadja a bölcsességet bárkinek, aki csak kéri tőle. Mindannyiunknak szükségünk van erre a bölcsességre. Aki csak önmagában bízik, mindig határozatlan és bizonytalan marad, mert hiányzik belőle a belső erő, ami lehetővé tenné, hogy szembenézzen az élet kihívásaival. Jakab éppen ezért arra buzdít, hogy bízzunk Istenben. Az „alacsony sorsú testvért” arra biztatja, hogy dicsekedjék, hisz szegénységét Isten felmagasztalta, míg a gazdagot arra, hogy azért dicsekedjék, mert megalázkodott, nagylelkűen leereszkedett a szegények mellé. Az önmagában, önmagáért való gazdagság hiábavaló, hisz elenyészik, mint a száraz fű. Akkor lesz boldog a gazdag testvér, ha barátságot köt a szegényekkel.
Imádság a betegekért
