Jak 2,1–9. A szegények tisztelete
Még a keresztény közösségekben is elfogadottá válhat a többség felfogásának követése: a gazdagok tisztelete és a szegények megvetése. Ferenc pápa szüntelenül emlékeztet minket, milyen botrányos az, amit a „selejt kultúrájának” neveznek, mely emberek millióit tartja távol az élet asztalától. Az önérdek hajszolása megkeményíti a szívet, és az egész társadalmat vakká és kegyetlenné teszi, mégpedig elsősorban a leggyengébbekkel szemben. Isten éppen ellenkezőképpen tesz – emlékeztet Jakab levele. Ő kiválasztja e világ szegényeit arra, hogy gazdaggá, országának örököseivé tegye őket. Jakab példája, miszerint az istentiszteletek alkalmával a szegényeknek kell fenntartani az előkelő helyeket, nem elsősorban a fizikai helyekre utal, hanem a szívünkben és a gondolatainkban nekik járó helyre. A szegényeknek megkülönböztetett helyet kell biztosítani a keresztény közösségben, mert Isten is így tesz. Jakab ezenkívül megemlíti, milyen könnyen elnyomják és kihasználják a szegényeket. Ha nem védjük meg őket, az olyan, mintha Istent káromolnánk, aki legkedvesebb gyermekeiként tartja számon őket, olyannyira, hogy azonosul is velük, ahogy Máté evangéliumában olvashatjuk: „Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.” (Mt 25,40) A szegények, akiket Isten befogadott a családjába, Jézus legkisebb testvérei, vagyis a keresztények rokonai, akik helyet kaptak az Egyház szívében. Testvéri szeretettel kell tehát feléjük fordulnunk. Bennük Jézussal találkozhatunk.
Imádság az Egyházért
