Jak 5,1–6. A gazdagság üressége
Úgy tűnik, mintha Jakab azokat a „jajokat” folytatná, amelyekkel Jézus a gazdagokat és mindazokat szembesíti, akik kicsapongó módon élnek. A gazdagságot nem csupán elemészti a rozsda és a halál tüze, de boldogságot sem ad annak, aki birtokolja. Egyébként is gyakran olvassuk az evangéliumban, hogy nem a birtokolt javaktól függ a boldogság, hanem attól, hogy szeretjük-e az Urat és a testvéreket. Jakab figyelmezteti azokat, akik elfelejtették, hogy elérkezett a szív megtérésének ideje, a „végső napokat” éljük. Isten ítélete jelen van, és mostantól minden keresztényt, sőt minden embert érint. Az apostol az erősen meggyökeresedett hagyományhoz híven a gazdagságot a kizsákmányoláshoz és az igazságtalansághoz köti. Arra szólítja a híveket, hogy a mennyben gyűjtsenek kincseket. Azok a kincsek a mások, elsősorban a szegények jólétéhez kötődnek, és mentesek az egyéni birtoklás logikájától. Isten szempontjai és elvárásai minden földi mértéket felforgatnak, ahogy Mária is énekli a Magnificatban: „Hatalmasokat levetett a trónról, és kicsinyeket felemelt. Éhezőket betöltött jókkal, és üresen bocsátott el gazdagokat.” (Lk 1,52–53) Jakab felhívása a „sírásra” és „jajveszékelésre” időszerű. Ezáltal is arra buzdít, hogy térjünk meg Istenhez, s éljünk testvéribb és nagylelkűbb életet. Mindenkihez szólnak ezek a szavak. Az apostol szeme előtt ott lebegnek a szegényeket sújtó igazságtalanságok és erőszakos cselekedetek, s rendkívül keményen reagál, amikor azt mondja, hogy az Úr megtorol minden igazságtalanságot. Ő, ahogyan arról a Szentírásban olvashatunk, meghallgatja a szegények és elnyomottak kiáltását. Alászáll, és megvédi őket, a gazdagokat és hatalmaskodókat pedig elítéli. Mindenki, különösen Jézus tanítványai arra kaptak meghívást, hogy segítsék azokat, akik leginkább szenvednek az élet őket sújtó igazságtalanságai miatt.
Imádság az egyházért
