2Sám 18,9–10.14b.21a.24–25a.30–32.19,1–3. Absalom halála
Dávid bűne ördögi kör kialakulásához vezetett a király családjában, mely Absalomot is érintette. Olyan figyelmeztetés ez, mellyel nekünk is számot kell vetnünk: mind a rossz, mind a jó cselekedeteinknek az egész társadalomra kiható következményei vannak. Az elbeszélés, mely beszámol a csatáról, amikor Absalomot legyőzték és megölték, szélsőségesen drámai. A szerző úgy mutatja be a király fiának halálát, mint egy cinikus és kegyetlen élet törvényszerű befejezését. Absalom azért végzi így, mert hátat fordított Istennek. Szerencsétlen teste sűrű hajánál fogva fennakad egy csertölgy ágai között, ég és föld között függ, amikor szívét Joáb három dárdája döfi át. Joábnak felelősséget kell vállalnia Absalom meggyilkolásáért. Az önszeretet vitte rá, hogy megölje a király fiát. Dávid megrendüléssel fogadja fia halálhírét: elvonul a felső szintre, sírva fakad, hangosan ismételgeti Absalom nevét, a gyengéd „fiam” megszólítás kíséretében. Nagy fájdalmában megvallja, hogy jobban szerette volna, ha ő maga hal meg helyette. A szöveg megjegyzi, hogy „gyászra fordult erre a győzelem”. Az erőszak spirálja nem ér véget a másik megsemmisítésével. Csak a megbánás, a megbocsátás és a szeretet vethet neki véget. A halál soha nem győzelem. Az Úr mindig azt akarja, hogy az ember éljen, és a bűnös megtérjen.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
