Emlékezzünk a Sant’Egidio közösség kezdeteire: 1968. február 7-én egy római gimnázium néhány diákja összegyűlt, hogy együtt hallgassák az evangéliumot és szeressék a szegényeket; mondjunk köszönetet az Úrnak a közösségért.
Mt 11,25–30. A kicsinyeknek kinyilatkoztatott evangélium
Emlékezzünk ma a Sant’Egidio közösség születésének évfordulójára. Pontosan 54 esztendő telt el a kezdetek óta. Az első szó, ami ajkunkról az Úrhoz száll ezen a napon, a köszönet szava a Szentlélek értékes ajándékáért, amivel megajándékozta az Egyházat és a világot. Az evangéliumi szakasz azt sugallja, hogy maga Jézus „áldja” az Atyát, mert még egyszer „kinyilatkoztatta a kicsinyeknek” az evangéliumot. A közösséget, amely egy fiatal gimnazista, Andrea Riccardi kezdeményezésére jött létre, „kicsinyek” alkották, nemcsak azért, mert nagyon fiatal gimnazisták voltak, hanem főleg azért, mert az eredeti álom fontos része volt, hogy a közösség tagjai az evangélium gyermekeinek tartják magukat, vagyis azon kicsinyek közé tartoznak, akiknek Isten kinyilatkoztatta misztériumát. A közösség szívében mélyen gyökerezik az egyszerű, alapvető felismerés: az evangéliumot a maga egyszerűségében kell megélni, anélkül hogy hozzátennénk valamit. Az evangélium folyamatos hallgatásából születik meg és születik újjá a közösség. Igen, a Sant’Egidio története az imádság, az odafigyelés, az Istennel, a felebarátainkkal és a szegényekkel kötött barátság története. És ebből a barátságból fakad a közösség minden cselekedete. Jézus hálaadása ma mindannyiunk köszönetnyilvánítása: „Áldalak téged Atyám, menny és föld ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek.” A kicsinyeken keresztül az egész világon elterjedt az evangélium. Rómából kiindulva az egész világon mindenütt imádságban és a szegények iránti szeretetben egyesíti a közösség tagjait. A közösség, bárhol legyen is a világon, igyekszik megélni a szeretet globalizációját, a szeretetét, amely megszünteti a határokat és a megosztottságot, s megteremti a szegények és alázatosak nagy népét, akik arra szövetkeznek, hogy egymást kölcsönösen segítsék az Úr követésében. Ma köszönetet mondunk az Úrtól az elmúlt évtizedekben kapott nagy segítségért, amely által magunkévá tehettük a világ minden táján élő férfiak és nők, legfőképpen a szegények örömeit és reményeit, aggodalmait és terheit. Megtapasztaltuk, mennyire igazak Jézus szavai: „az én igám édes és az én terhem könnyű”. Ami tehernek és erőfeszítésnek tűnt, édes és könnyű tapasztalattá vált. Az előttünk álló idő csordultig van kihívásokkal, feladatokkal, de Isten segítségének édes bizonyossága megtart minket, hogy bizalommal és szeretettel járjunk az evangélium útján.
Imádság a szegényekért
