Jak 5,13–20. Az imádság hatalma
A levél befejező részében Jakab arra inti a keresztényeket, hogy ne bújjanak hangzatos vallásos szólamok mögé (ezt nevezzük esküdözésnek), hanem hűségesen váltsák tettekre az evangéliumot. Alexandriai Cirill írja: „Életünk tanúságtétele az eskünél erősebb legyen.” Jakab arra int, hogy a betegség idején, amikor gyengeségünk kézzelfoghatóvá válik, ne csüggedjünk. A betegség ne a kétségbeesésre adjon okot, hanem inkább a személyes és közösségi imára, hogy az Úr nyújtson támaszt nekünk, és nagy irgalmasságában gyógyítson meg. Amíg a betegség megoszt, eltávolít, és fizikailag is elválaszt a testvérektől, addig az imádság egyesít, és megajándékoz Jézus, a jó orvos teljes jelenlétével. Jakab biztatása sosem volt olyan időszerű, mint napjainkban: arra ösztökél bennünket és az egész keresztény közösséget, hogy imádkozzunk a gyógyulásért, mert szétszórt és hitetlen társadalmunk gyakran megfeledkezik ennek jelentőségéről. Persze hittel, bűnbánó szívvel („Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket…”), kitartással kell imádkoznunk, ahogy Illés próféta tette, akit meghallgatott az Úr. Vlagyimir Szolovjov fontos kommentárt fűz Jakab leveléhez: „A hit tettek nélkül halott; az imádság a hit első műve.” A levélrészlet felhívással végződik, mintegy visszautalva a bevezető sorokra. Az apostol újra emlékeztet arra, micsoda értéke van annak, ha valakit vissza tudunk téríteni az Úrhoz. A testvéri szeretetben a tanítványok felelősek egymásért: így jutnak majd el az üdvösségre.
Előesti imádság
